Ezt kívánják a halálos ágyukon fekvő emberek: videó!

Forrás: Thinkstock -
halál halálos ágy beszámoló nővér haldoklás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ez egy olyan téma, amin nem szívesen elmélkedik az ember, hiszen nem is tudjuk elképzelni, hogy milyen érzés lehet a halálos ágyon feküdni. Így azt sem, hogy olyankor az illetőnek mire van szüksége. Ezek a nővérek azonban sokat tudnak mesélni erről...

A staffordshirei egyetemi kórház nővérei meséltek arról, hogy mi történik az emberekkel akkor, mikor már közeledik a halál. A végső stádiumban lévő, haldokló betegekkel foglalkozó egészségügyi dolgozók őszintén meséltek a munkájuk során tapasztalt esetekről.

A nővér szerint a megfelelő kommunikációval el lehet érni, hogy az illető ne féljen a haláltól Forrás: BBC

Elmondásuk szerint sokan a házi kedvenceiket, vagy a szeretteik arcát szeretnék utoljára látni, mielőtt meghalnak. És a nővérek szerint ezekkel az élményekkel el lehet érni azt is, hogy az illető ne féljen a haláltól.

Rengeteg történetet osztottak meg, többek között a házaspárét is, akik annyit kértek, hadd lehessenek egymás mellett a kórházi szobában, mert szeretnék egymás kezét fogni az utolsó pillanatokban. Végül 10 nap eltéréssel haltak meg - írta meg a Metro.

Az agyunk tovább működik a halál után, állítja egy kutatás

Egy kutatás szerint ugyanis, az agy jóval tovább működik a halál hivatalos beálltánál. Ez pedig azt jelenti, hogy az emberek érzékelik, amikor az orvosok megállapítják, hogy meghaltak. Mindezt Dr. Sam Parnia egy New York-i klinika intenzív osztályának állítja, az újraélesztésről szóló tanulmányában.

Pedofil tanár zaklatta a Honvéd focistáit: szexuális kényszerítés is a vádak között szerepelhttp://www.life.hu/news/20171114-pedofil-tanar-zaklatta-a-honved-focistait-szexualis-kenyszerites-is-a-vadak-kozott-van.htmlLezárta az ügyszség annak a pedofilbotrányba keveredett tanárnak az ügyét, akit szexuális kényszerítéssel és kiskorú veszélyeztetésével vádolnak. NewsThinkstockPónit erőszakolt meg egy férfi az állatfarmon: az esetről fotó is készülthttp://www.life.hu/news/20171113-ponit-eroszakolt-meg-egy-ferfi-az-allatfarmon-az-esetrol-foto-is-keszult.htmlEgy fiatal férfi a berlini Görlitzerhofnál található farmon követte el szörnyű tettét múlt héten, pénteken - írja a Morgenpost.de. News--110 ezer forintott kapott egy pékség hajléktalanok etetésére http://www.life.hu/news/20171113-hajlektalanokat-etet-egy-budapesti-pekseg.html110 ezer forintot kapott egy budapesti pékség arra a célra, hogy fél éven keresztül mindennap ételt adjanak egy hajléktalannak. News--Kitalálták a legújabb világvégét: felbukkant a Nibiru! http://www.life.hu/news/20171113-vigyazz-jon-a-nibiru.htmlMindenki vigyázzon, támad a Nibiru... News--Félelmetes vízi szörnyet láttak Portugália egyik partján http://www.life.hu/news/20171113-kihaltnak-velt-capafajt-lattak-portugaliaban.htmlEgy már régen kihaltnak hitt cápafajra bukkantak Portugália partjainál. News--Egy tanárnő megmutatta, milyen gyorsan terjed egy kép a netenhttp://www.life.hu/news/20171113-ida-finquist-berg-megmutatta-milyen-gyorsan-terjed-egy-foto-a-neten.htmlIda Finquist, norvég tanárnő fotója futótűzként terjed a neten, és ennek komoly oka van. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.