A fiatal színésznek hatalmas szerencséje van: nem sokon múlott, hogy nagy bajba kerüljön. 

Zac Efronra még mindig úgy gondolunk, mint a High School Musical tinifújára, pedig azóta már 30 éves lett, és a 2017-es Baywatch film főszerepében díszeleg Dwayne Johnson oldalán. A híresség túl van már egy-két zűrös időszakon, főleg az alkoholproblémája miatt, ám ezúttal teljesen más miatt került veszélybe az egészsége. 

Ugyanis már látható a mozikban A legnagyobb showman című film, amelyben Hugh Jackman és Zendaya mellett Zac Efron is főszerepet játszik. Nemrég mindnyájan egy tévéműsor vendégei voltak, ahol Efron beszámolt a halálközeli élményéről: 

“I’ll take you to the other side.” in bio.

Zac Efron (@zacefron) által megosztott bejegyzés,

"Jackmannel bicikliztem Londonban, de mivel nem sűrűn szoktam korán reggel nyeregbe pattani, ezért elég veszélyes volt a helyzet. Próbáltam követni Hugh-t, de néhány autónyival lemaradtam, majd elém vágott egy emeletes busz. Húztam a féket tiszta erőből, de még így is becsúsztam az első kerék alá. Csoda, hogy nem haltam meg." - írta meg a People magazin