Nem utoljára nyilatkozott Törőcsik Mari és a színpadra is vissza szeretne térni. Újra megszólalt állapotáról a színésznő. 

A napokban jelent meg a hír, hogy Törőcsik Mari nem szeretne újra színpadra állni, valamint utolsó interjúját adta. A színésznő és barátja, Jordán Tamás színész is cáfolta ezt. 

"Teljes képtelenség az állítás, hogy visszavonulok, többé nem beszélek és nem lépek színpadra. Persze, sok minden függ az állapotomtól, meghatározza, hogy mikor mit csinálok, de úgy érzem, még van bennem erő, hogy szerepeljek" - mondta a Blikknek Törőcsik Mari. 

Törőcsik Mari szeretne újra játszaniForrás: MTI/Zih Zsolt

Arról is cikkeztek a lapok, hogy ismét kórházba került, ám elmondta, hogy csak kontrollvizsgálaton volt, mindent rendben találtak orvosai. 

"Nincs tudomásom arról, hogy feladta volna a színházi működését, sőt. Ha az egészsége megengedi, szeptemberben részt akar venni a szombathelyi színház egyik pódiumbeszélgetésén. Legutóbb, amikor találkoztunk, tartotta magát ehhez az elképzeléshez" - nyilatkozta a lapnak Jodrán Tamás.