Az Újszínház legújabb darabjában pucéran lesz látható Gergor Bernadett - írja a Blikk.

A színésznő nem vetkőzött le, mindössze arról van szó, hogy a korábbi, Playboyban megjelent pucér fotójából készült festmény áll a darab középpontjában. A történet az aktképt körül forog, amelyet a főhös miniszterfeleség mindenképpen el akar tünteni, mert már kínosnak érzi.

Gregor Bernadett elmondta a Blikknek, hogy ő maga nem szégyelli a meztelen fotókat, amik 2001-ben és 2007-ben készültek róla, sőt, kifejezetten büszke rájuk.
"Elmúltam negyvenhat, és azt gondolom, jó hogy maradt emlék arról, milyen csinos kis fruska voltam" - mondta a színésznő, aki a fiainak is megmutatta ezeket a fotókat. A 22 éves Bence és a 11 éves Álmos is láthatták, hogy édesanyjuk milyen szép. Berni szerint semmi olyan nincs ezeken a képeken, amit otthon ne láttak volna.

Gregor Bernadett meztelenül látható legújabb darabjábanForrás: fem3


A 46 éves színésznő arra is büszke, hogy a rendezők még mindig szívesen használják a testét:
"Nekem ez annyira jólesik. Fiatalabb koromban zavart, amikor rám adtak egy olyan ruhát, amelyben kifejezetten az volt a lényeg, hogy hangsúlyozza a vékony derekam vagy a kerek mellem. Ezt most élvezem, és úgy vagyok vele, hogy amíg lehet, tegyék meg, szinte megtisztelő" - beszélt érzéseiről Gregor, de hozzátette, ma már nemet mondana, ha megkeresné egy férfimagazin. "A néni már nem vállal ilyet" - mondta.