párkapcsolat összeköltözés szerelem Dér Heni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Dér Heni elárulta, szerinte felesleges túl sokat várni az összeköltözéssel.

Dér Heni úgy véli, ha randipartnerével már túl vannak az ismerkedés első szakaszán és úgy érzi, komolyra is fordulhat a dolog, akkor szerinte felesleges várni az összeköltözéssel. Így történt ez vele többször is, volt, hogy az összebútorozás nagyon bejött: öt évig tartott a kapcsolat, míg más esetben már másnap rájöttek, nincs közös jövőjük.

Az ismerkedés, a randevúzás nagyon klassz dolog, de mivel rengeteg a dolgom, egy idő után rettentő fárasztó számomra az, hogy mindig topon legyek egy randi előtt. Ha már úgyis túl vagyunk az ismerkedés szakaszán, akkor arra gondolok, miért ne költözhetnénk össze” – idézi Dér Heni szavait az ATV-n futó Jakupcsek Pluszból a Bors.

Dér Heni szerint érdemes hamar összebútorozni Forrás: Dér Heni / Facebook

Heni azt is elárulta, van egy olyan trükkje, hogy szépen-lassan költözik át a pasihoz, úgy, hogy apránként viszi át a holmijait, így gyakorlatilag a férfi észre sem veszi.

Csendben, kis adagokban kell a ruhákat átcsempészni. Napközben, amikor nincs otthon, telepakolni a szekrényt. Mire észreveszi, hogy tele van, már rég ott laksz...” – osztotta meg tapasztalatait az énekesnő.

Így próbálja feldolgozni a gyászt Tahi Tóth László özvegye, Kárászy Szilviahttp://www.life.hu/sztarok/20190221-igy-probalja-feldolgozni-a-gyaszt-tahi-toth-laszlo-ozvegye-karaszy-szilvia.htmlInterjút adott Tahi Tóth László özvegye, Kárászy Szilvia. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoJaksity Kata nehéz helyzetbe került kirúgásával: egyedül neveli három gyermekéthttp://www.life.hu/sztarok/20190221-jaksity-kata-nehez-helyzetbe-kerult-kirugasaval-egyedul-neveli-harom-gyermeket.htmlJaksity Katát elbocsátották az ATV-től, ami miatt nagyon nehéz helyzetbe került, hiszen egyedül neveli három gyermekét. Ugyan meglepte a csatorna döntése, nem esett kétségbe. TV + SztárokOrigoLagzi Lajcsi magánnyomozóval figyeltette lányát, Bogithttp://www.life.hu/sztarok/20190221-lagzi-lajcsi-magannyomozoval-figyeltette-lanyat-bogit.htmlLagzi Lajcsit nagyon félti gyermekeit és szó szerint minden eszközt bevet, hogy biztonságban tudja őket: még magánnyomozóval is figyeltette lányát. TV + SztárokOrigoAndy Vajna és volt felesége, Cecilia Mong a producer haláláig barátok voltakhttp://www.life.hu/sztarok/20190221-andy-vajna-es-volt-felesege-cecilia-mong-a-producer-halalaig-baratok-voltak.htmlEgyütt gyászol az USA-ban Vajna Tímea és Andy Vajna egykori felesége, Cecilia Mong. A producer szinte soha nem beszélt egyetlen gyermeke anyjáról, de azt tudni lehet, hogy élete végéig jóban voltak: Cecilia jól ismerte Andy volt kedvesét, Dobó Katát, és Vajna Tímeát is, sőt az esküvőjükön is részt vett. TV + Sztárok--Újra rátalált a szerelem Hajdú Péterrehttp://www.life.hu/sztarok/20190221-ujra-ratalalt-a-szerelem-hajdu-peter-musorvezetore.htmlHajdú Péter újra boldog és szerelmes. A műsorvezető egyetlen rövid kapcsolatot leszámítva két és fél évig élt szingliként, ám egy hónapja betoppant az életébe Anna, aki mindent megváltoztatott. TV + SztárokOrigoÍgy élnek most a ValóVilág nyertesei: VV Szabolcstól VV Zsuzsuighttp://www.life.hu/sztarok/20190220-igy-elnek-most-a-valovilag-nyertesei-vv-szabolcstol-vv-zsuzsuig.htmlA ValóVilág kilencedik szériája zárult le a napokban, ráadásul most először női győztest avathattak. VV Zsuzsu történelmet írt, de az majd csak később derül ki, hogy fogunk-e rá emlékezni. Sok győztes ugyanis a feledés homályába veszett, mások pedig nem is akarták kihasználni a hirtelen jött ismertséget. Így élnek most a ValóVilág kilenc szériájának győztesei. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.