Maddie McCann-ügy: Perdöntő bizonyítékok kerültek elő

Forrás: AFP/Carl De Souza -
rendőrség eltűnés bizonyíték Madeleine McCann
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Perdöntő bizonyítékok felbukkanásáról írnak a külföldi hírportálok. Információik szerint már teljesen biztosan tudjuk, hogy Maddie meghalt. 

Madeleine McCann eltűnése kapcsán már számtalan hír felröppent: a rendőrök, az önkéntes segítők, sőt, a szülők is gyanúsítottak lettek a kislány meggyilkolásával, ám senkire nem sikerült semmit rábizonyítani.

Mivel a 2007-ben eltűnt 3 éves gyermek holtteste azóta sem került elő, így abban sem lehetünk biztosak, hogy Maddie életben van-e még. Egy korábbi hír szerint lehetséges elrablója, Christian Brückner, megerőszakolta, megölte majd a holttestet disznók elé vetette. Egy másik hír szerint azonban nem ölte meg, hanem eladta a dark weben, ahol köztudottan komoly emberkereskedelem zajlik.Ám hiába a sok elmélet, eddig a hatóságok nem találtak annyi bizonyítékot, hogy vádat emeljenek az állítólagos gyilkos, Christan Brückner ellen.

Forrás: AFP/Carl De Souza

Ám a friss hírek szerint a rendőrség új nyomokra bukkant, sőt, mi több,

perdöntő bizonyítékokat talált egy, a férfi tulajdonában álló, korábban dobozgyárként működő, romos épületben.

A neuwegerslebeni ingatlanból közel 8000 fotó és videó került elő, melyeket adathordozókon tárolt, és egykori kutyájának teteme mellé ásta el.

Egy német ügyész, Hans Christian Wolters, a 60 minutes című ausztrál TV-showban beszélt az ügyről:

"Egyelőre nem beszélhetünk arról, hogy a felvételeken megtalálható-e Madeleine vagy sem, azt azonban biztosan kijelenthetem már, hogy a kislány sajnos meghalt, és hogy Christian Brückner volt a tettes" - írta meg a The Sun.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.