Dózsa György úti gázoló M. Richárd ítélet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megszületett az ítélet M. Richárd büntetése kapcsán: négy év fogházat kapott. 

Még 2017-ben történt az a baleset, melynek következtében ketten is életüket vesztették a Dózsa György úton. M. Richárd a megengedett 50 km/h maximális sebesség helyett 130-140 km/h-val száguldott, amikor belerohant egy szabálytalanul elé forduló másik autóba. A szabálytalanul közlekedő gépkocsi két utasa meghalt, három gyalogos pedig megsérült. M. Richárdnak nem lett komolyabb baja.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Későbbi vallomásában a férfi elismerte, hogy szándékosan adott gázt az ütközés előtt, hiszen így akarta elkerülni a balesetet, és a kormányt is azért rántotta el jobbra, mert megjelent előtte váratlanul egy másuk autó. Elmondta, hogy szerinte érdektelen az ütközés előtti sebessége, mert a másik autó szabálytalanul, a záróvonalat átlépve kanyarodott elé.

Azóta ezrek követik a gázoló közösségi oldalát, hiszen mindenki első kézből akarta tudni, mi lesz az ítélet Richárd felett. Hosszas várakozás után azonban most került pont az ügy végére, miután az utolsó tárgyalás is lezajlott. Ez alapján megtudtuk, hogy a vádlott 4 év fogház büntetést kapott - írja a Blikk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.