Curtis testvérét néhány hete őrizetbe vették, mert a gyanú szerint köze lehet Katzenbach Imre meggyilkolásához. A rapper azóta sem nyilatkozott az üggyel kapcsolatban, de egy közeli barátja elárulta, nagyon megviselték a történtek, le is fogyott.

Három embert vettek őrizetbe pár héttel ezelőtt a még 2009-ben eltűnt Katzenbach Imre ügyében, akinek tavaly októberben került elő a holtteste. Az egyik gyanúsított, nem más, mint Curtis bátyja. A rapper azóta semmit sem nyilatkozott a történtekről, de egy barátja elárulta a Blikknek, nagyon rosszul viseli a kialakult helyzetet.

„Attila senkinek nem beszél a családját érintő ügyről, tudjuk, hogy megérintette, de minden barátja tiszteletben tartja az érzéseit, ezért nem kérdezősködünk, nem faggatjuk" – mondta az ismerőse, aki szerint a rapper nincs jól, le is fogyott az utóbbi időben.

„Attilának nincsen kedve semmihez. Nem akar beszélni a történtekről és nem akar foglalkozni semmivel. Szinte minden napja ugyanúgy telik, szomorúan és egyhangúan."

Curtist megviselte, hogy testvére gyilkossági ügybe keveredett.LifeTV

Dr. Baksa Balázs life coach szerint megvan az oka, hogy a sztár miért nem nyílik meg még a barátainak sem.

„Elképzelhető, hogy nem akarja elhinni a testvéréről azt, amit a hatóságok állítanak, viszont ha a bizonyítékok a bűnössége mellett szólnak, akkor meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy a korábban a fivéréről kialakított kép mégsem tükrözi teljesen a valóságot" – mondta a szakértő.

„Annak, hogy nem beszél a történtekről, az lehet az oka, hogy érzelmileg fel kell dolgoznia az elmúlt időszakot. Távol tartja magát a témától, nem akar bevonódni, az egész a gyászfolyamathoz hasonlít: egyfelől megjelenhet a tagadás, másfelől ilyenkor a korábban kialakított idealizált képet kell eltemetni" – folytatta a coach.