Strandolás közben, egy SUP deszkán sodródva tűnt el egy 10 éves kislány a Balatonon

Forrás: Shutterstock -
strandolás strand eltűnés SUP Balaton
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
SUP deszkáján sodródott el a parttól egy 10 éves kislány a Balatonban.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába július 24-én kora este segélykérés érkezett egy balatonszárszói strandról. A

bejelentő elmondta, hogy egy tízéves kislány eltűnt a Balatonban, a szülei nem találják.

A szárazföldi és a vízi rendőri egységek azonnal a gyermek keresésére indultak, akit végül a balatonföldvári körzeti megbízott, Pusztai Zoltán c. r. törzszászlós talált meg – írja a police.hu.

Strandolás közben, egy SUP deszkán sodródva tűnt el egy 10 éves kislány a Balatonon (Illusztráció) Forrás: Shutterstock

A kislány Balatonföldvár felé sodródott a vízben egy SUP deszkán, láthatóan teljesen kimerülve és rémülten.

A törzszászlós azonnal kisegítette a vízből, majd a szolgálati autóval az aggódó szüleihez vitte, és épségben átadta nekik.

A kislánynak óriási szerencséje volt, hogy megtalálták, a történet ugyanis tragédiával is végződhetett volna. Vasárnap egy 13 és egy 17 éves fiú fulladt a Balatonba, miután gumimatracukat elsodorta a víz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.