Banki dolgozó segíthette a XV. kerületi bankrablót: ezt mondja egy nyomozó

Forrás: CSUDAI SÁNDOR - ORIGO -
társ rendőrök bankrabló szoknya bűncselekmény gépfegyver rablás Budapest
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hétfőn egy XV. kerületi bankban fegyverrel vagy annak látszó tárggyal pénzt követelt egy rabló. Az ott töltött 40 perc alatt átöltözésre is jutott ideje. Az gyanítják, hogy társa is lehetett.

Gépfegyveres rendőrök lepték el a Kolozsvár utcát: bankrablás történt Budapesten.

A Kolozsvár utcai pénzintézetben negyven percig tartózkodott az illető. Az alkalmazottakat egy helyiségbe terelte, majd bezárta. Mielőtt elhagyta a helyszínt, szoknyát és szalmakalapot vett magára, ezt követően pedig feltehetően BKV busszal menekült el.

A Kolozsvár utcai bankban történt a rablás. Forrás: CSUDAI SÁNDOR - ORIGO

Kátai Elek, volt nyomozó szerint nem egyedül követhette el a bűntényt. Talán egy banki dolgozó segíthette, hiszen csak belső munkatárs ismerheti a bank biztonsági rendszerét.

„Nem véletlen, hogy el is maszkírozta magát, hogy ne legyen felismerhető, mert az, hogy ő kifigyelje, több alkalommal kellett a bankban járnia. Az, hogy mennyi pénz volt, nem tudhatta, de azt, hogy van pénz, és hogy pont akkor lesz pénz amikorra ezt tervezte, ez megint az ő előkészületére utal"- mondta a nyomozó.

A bankban töltött 40 perc egy emberöltőnek számat az igazi nagy bankrablásokhoz képest, ugyanis ezek során 2-3 percnél többet nem töltenek benn az elkövetők. A Kolozsvár utcai bankrabló valószínűleg DNS nyomokat is hagyott, melyek segítik a nyomozókat a tettes elfogásában.

A Tények videóját az esetről az alábbiakban megtekintheted:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.