Mobilozott a felelőtlen sofőr: tömegkarambol lett a következménye - Videó

Forrás: Shutterstock -
mobiltelefon videó baleset autóbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Budapesten a 17. kerületben egy felelőtlen sofőr mobilozott ahelyett, hogy az előtte haladó autókat figyelte volna. 

A Budapesti Autósok Közössége a hivatalos YouTube-csatornáján tette közzé, hogy az egyik olvasójuk fedélzeti kamerája rögzítette, ahogy egy Renault Clio beleszalad az előtte álló kocsisorba. Az eset Budapesten, a 17. kerületben történt.

Egy kisebb torlódás alakult ki az úton, az egyik autós azonban ahelyett, hogy figyelte volna az előtte fékező autókat, inkább elővette a mobilját. Ennek aztán meg is lett a következménye, mert fékezés nélkül hajtott bele az előtte álló autóba, amely az előtte álló autóba csapódott bele. Végül az esetnek köszönhetően három autó sérült meg a kisebb tömegkarambol kapcsán.

Sajnos, ez nem volt egyedülálló eset. Pár napja az M1-es autópályán egy kisbusz rohant bele egy álló kocsisorba: hat személyből öten a helyszínen meghaltak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.