Elkapta a koronavírust egy kismama, az állapota pedig olyan gyorsan romlani kezdett, hogy az orvosok a császármetszés mellett döntöttek. Nem szerették volna veszélybe sodorni a kisbabát.
Dunaszentgyörgy lakói egy emberként szorítottak az édesanya gyógyulásáért, az orvosoknak azonban nem sikerült megmenteniük a kismamát. A helyi újság információi szerint leállt a veseműködése, tüdőgyulladást és vérmérgezést kapott a covid-fertőzés következtében.

A kisbaba koraszülöttként jött világra, de szerencsére kiváló egészségnek örvend. A kisfiút csak a napokban vihette haza a családja, akkor, amikor a nővérét már sikerült beszoktatni a bölcsődébe. A megözvegyült négygyermekes édesapát felesége rokonai mellett egy falubéli család és a helyi önkormányzat támogatja – írja a Bors.
A település az átmeneti gyorssegély mellett a temetés költségeihez is hozzájárul, illetve több gyűjtődobozt helyeznek ki, amelybe a család részére szánt adományokat helyezhetik el a lakosok.