Hajmeresztő: három beteg hamvait cserélték össze a szolnoki kórházban

Forrás: Thinkstock -
hamvak szolnoki kórház hamvasztás összecserélték a hamvakat Szolnok végső búcsú
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
November óta tart Mária kálváriája, aki csak végső búcsút szeretne venni édesanyjától.

A Kétpón élő hölgy édesanyját koronavírus-fertőzéssel szállították be a szolnoki kórházba november végén. Sokáig nem kapott hírt édesanyjáról, majd az egyik nap felhívták és közölték vele, hogy a mama jobban van, meglátogathatja. Mária sietett be a kórházba, azonban megdöbbenve látta, hogy a beteg, akihez irányították, nem az édesanyja.

Az orvosok tőle kérdezték, ki fekszik az ágyon

– kezdte felidézni a rémtörténetet Mária a Blikknek.

Nem tudják, kinek adták oda Mária édesanyjának hamvait (Illusztráció) Forrás: Thinkstock

Hiába várt, nem kapott semmiféle értesítést az anyukájáról. Ezért újra bement a kórházba, ezúttal az igazgatóhoz, ahol lesújtó hírt közöltek vele. Az édesanyja valószínűleg a Covid-osztályon vesztette életét, de sem az iratai, sem a hamvai nincsenek meg. A halotti bizonyítványt is utólag állították ki.

Mária ügyvédet fogadott, hogy segítsen neki kinyomozni, hova kerülhettek édesanyja hamvai. A jogász szerint az, ami történt, az kegyeleti jogsértés és kérik, szolgáltassák vissza Mária édesanyjának földi maradványait.

A rendőrség jelenleg gondatlanságból elkövetett intellektuális közokirat-hamisítás ügyében nyomoz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.