Sokkoló beismerés: a Föld felé tartó aszteroidák egy részéről semmit sem tudunk

Forrás: Afp -
aszteroida égitest NASA meteor Föld Föld felé tartó aszteroidák
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Állandó veszélyt jelentenek a Földre az űrben található aszteroidák. A hatalmas sebességgel közlekedő, olykor óriási átmérőjű égitesteket szemmel tartják a csillagászok, de egy részükről semmit sem tudnak a tudósok.

Az aszteroidák egy része észrevétlenül lopakodik a Föld közelébe. A Föld forgása és a Nap körüli keringés miatt ugyanis előfordulhat, hogy egyes objektumok átcsúsznak a számítógépes teleszkópok szenzorai előtt. Megnehezíti a beazonosításukat az is, hogy a keletről érkező égitestek fele lassuló mozgást végez, és emiatt úgy tűnhet, hogy állnak.

Vannak, amiket a NASA sem vesz észre Forrás: Afp

A NASA tudósai azon dolgoznak, hogy találjanak olyan új módszereket, amelyek segítségével pontosabban meg tudják határozni a Föld felé száguldó aszteroidák helyzetét. Egy 2019-es incidens miatt, amikor egy aszteroidát csak 24 órával azelőtt észleltek, hogy megközelítette a bolygónkat, az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa megbízta a NASA-t, hogy minden 140 méternél nagyobb átmerőjű égitestet azonosítsanak.

Ezek az aszteroidák ugyanis képesek lehetnek akár egy várost is elpusztítani – idézi a Bors a friss tanulmányt.

Ne nézz fel! - és nincs probléma

Oscar-díjas sztárok, kegyetlenül jó alakítások, hibátlan kivitelezés és egy időnként kifejezetten kényelmetlen sztori. Ne nézz fel! Kritika.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.