Csuti csalódott, amiért botrányosan zárult a házassága: "Nem érzem ebben hibásnak magamat "

Forrás: Csuti/Instagram -
házasság válás G.w.M Kulcsár Edina Csuti
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csuti és Kulcsár Edina házassága nem olyan diplomatikusan ért véget, ahogyan Csuti szerette volna, de hibásnak nem érzi magát ezért. Ő még nem áll készen egy új kapcsolatra. 

Csuti és Kulcsár Edina válása nagy port kavart, főleg azért, mert szakításuk után néhány nappal Edina bejelentette, hogy rátalált a szerelem. Új párja nem más, mint G.w.M, akinek a volt felesége is megszólalt a npokban. "Meghagyom az influenszerkedést másnak, nekem egészen más képesítéseim vannak" - mondta a többi között.

Csuti csalódott, amiért úgy ért véget a házassága, ahogy Forrás: Csuti/Instagram

Kulcsár Edinát zavarja, hogy ő lett a történet negatív szereplője, és elismeri, hogy akár furcsának tűnhet a helyzet, de szerinte ezt meg kellene érteni.

Zavar, hogy én lettem a negatív szereplője ennek a történetnek. Sajnálom, hogy sok ember csak a médiából tájékozódik,

"Én a tiszteletet meg szerettem volna adni, hogy ők is emberszámba legyenek kezelve, és akkor mindenféle vicces mémek és társai keringenek. Amin persze, lehet mosolyogni, meg az egész országnak vicc tárgya, de azért mégiscsak négy ember érzéseiről van szó, úgy, hogy ott van 2-2 gyermek" - mondta.

Csuti viszont még nem tart ott, hogy új kapcsolaton gondolkozzzon. "Egyáltalán nem tartok még ott, hogy más felé nyissak, szeretném magamban helyre rakni most a dolgokat és a jövő felé tekinteni" - árulta el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.