Két éve halott nő mumifikálódott holttestét találta meg a rendőrség

dreamstime -
holttest rendőrség halott múmia mumifikálódott
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 70 éves asszonyt két és fél éve nem látták, mégsem kereste senki. 

Rokonai nem voltak, a szomszédai pedig azt hitték, elutazott, vagy elköltözött, így senkinek nem tűnt fel, hogy halott az a nő, akinek mumifikálódott holttestét comói rendőrök találták meg.

dreamstime

Az idős asszonyt, Marinella Berettát az asztalnál ülve érte a halál több mint két évvel ezelőtt, az olasz rendőrök így találták meg őt az Észak- olaszországi Comói-tó közelében fekvő, prestinói házában. A rendőrség azért kereste a hölgyet, mert egy szélvihar miatt fennállt a veszélye, hogy kidőlnek a kertjében álló fák - írja a Guardian.

Az eset kapcsán a Facebookon nyilatkozott az olasz családügyi miniszter: „Ami Marinella Berettával történt Comóban, az elfeledettség és magány bántja a lelkiismeretünket" – mondta Elena Bonetti, aki úgy érzi, az olaszoknak kötelessége megemlékezni az asszony életéről, mert arra emlékeztet, hogy hogy senkit sem szabad egyedül hagyni.

„A magány megszemélyesítője" – írta Massimo Gramellini újságíró a Corriere della Sera, Olaszország legnagyobb példányszámban eladott napilapjának címlapján Marinelláról. Az újságíró arra is figyelmezteti az olaszokat, hogy a régi paraszti Olaszország hatalmas, szerteágazó családjai már a múltba vesztek, modern társadalmunkban az emberek magányosan, egyedül halnak meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.