Gyász! Elhunyt a népszerű színész

Forrás: Shutterstock -
Ralph Ahn gyász színész
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
95 éves korában elhunyt Ralph Ahn, koreai származású amerikai színész, aki összesen 42 produkcióban szerepelt 1952 és 2018 között.

Ralph Ahn legelső színészi munkáját a Kína Smith című sorozatban kapta, de feltűnt vendégszereplőként az Öreglányokban, a Walker, a texasi kopóban, a Vészhelyzetben, a Férjek gyöngyében és a Szívek szállodájában is. Az Új csaj című sorozatban több epizódban is feltűnt egy hallgatag, de bölcs öregemberként.

A filmes szerepek sem kerülték el, többek között szerepelt a Kirk Douglas-féle A csapda című filmben, a Kettőn áll a vásárban, a Tingirstáncban és A fekete párducban is.

Egy héttel ezelőtt érkezett a sajnálatos hír, hogy koronavírusos lett II. Erzsébet, brit királynő. Az uralkodó február elején ünnepelte megkoronázásnak hetvenedik évfordulóját, az egészségi állapota miatt pedig folyamatosan aggódnak a britek és a királynő családtagjai.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.