Rettegésben élt a magyar rapper: azt hitte, egyedül kell majd felnevelnie a kislányát

betegség méhnyaknyák Young G méheltávolítás Mészáros Norina Young G Béci
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Borzalmas időszakon ment keresztül Young G és kedvese, Mészáros Norina. A pár első közös gyermekét várta, amikor kiderült, hogy Norinát megtámadta a gyilkos kór. A várandósság ideje alatt pedig nem tudták megkezdeni a kezelést.

Norina szerencsére épségben világra hozta Rebekát, de a neheze csak a szülés után következett. Sorban kapták a rossz híreket, viszont az orvosok mindent megtettek annak érdekében, hogy megmentsék a fiatal anyuka életét. Norina idén év elején kórházba került, és eltávolították a méhét.

A beavatkozások azonban sikeresek voltak és a szövettani eredmény negatív lett. Béci nemrég interjút adott a Life.hu-nak, amelyben elmondta, hogy ez volt élete egyik legnehezebb időszaka.

Béci és Norina életük legnehezebb időszakát élték át Forrás: Young G

Rettegett a gondolattól, hogy elveszíti Norinát, ám az élet végül úgy hozta, hogy feleségének sikerült legyőznie a betegséget. A párt azonban az ág is húzza, ugyanis nemrég agyrázkódás gyanúja miatt került kórházba kislányuk, Rebeka, aki felállt a lakásban lévő hintában és kiesett belőle.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.