Megszólalt G.w.M exe: a bíróságon fogja bizonyítani az igazát

Forrás: RTL -
G.w.M bíróság Nagy Melanie botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
G.w.M és Nagy Melanie között is elmérgesedett a viszony a szétválásuk óta. Nemrég a rapper durva posztban keresetlen szavakkal illette volt feleségét. Ezekre is reagált most az anyuka.

G.w.M, vagyis Kulcsár Edina jelenlegi szerelme nyilvánosan üzent volt párjának. "Annyira egy gonosz, rothadt nő vagy" - írta a többi között Instagram-oldalán. Nagy Melanie akkor azzal reagált a durva kirohanásra, hogy a bíróság előtt szeretné rendezni az ügyüket, most a Spirit FM-en is hallható #nofilter – Nők, filter nélkül Köböl Anitával című műsorban reagált a volt párja szavaira. A nyilvános megaláztatást is diplomatikusan tűri, elsősorban a gyermekei érdekében, ám a bíróságon nem fogja hagyni magát.

Nagy Melanie a bíroságon bizonyítja majd az igazát Forrás: RTL Klub

"Amikor a gyermekeink megszülettek, úgy indultam neki, hogy most háttérbe szorulok, mert a gyereknevelésre fókuszálok. Szerettem volna úgy alakítani az életünket, hogy minél több időt töltsek a gyerekekkel, amíg ilyen picikék, és kitolni azt az időt, amikor visszaállok a munkába. Akkor úgy terveztem, hogy ha bölcsisek, óvodások lesznek, akkor igyekszem ugyanott folytatni, ahol abbahagytam. Ezt most is így gondolom, csak megváltoztak a körülmények. Amikor kirobbant ez az egész, és szembesültem azzal, hogy a volt párom külön úton szeretné folytatni az életét, akkor jöttem rá, hogy nekem azonnal munkát kell találnom. Az anyagi nyomás nagyon erős, és két pici gyerekkel ez a legaggasztóbb. Korábban is egyedül vittem a háztartást és a gyerekeket, de mivel közben dolgozni kezdtem, egyensúlyozni kell a feladatok között. A munkám vagy a háztartással kapcsolatos dolgok nagy részét igyekszem éjszaka elvégezni, hogy a gyerekektől ne vegyek el időt. Emellett ami most igazán nehéz, az a megváltozott élethelyzet lelki része" - mondta.

"Olyan ember vagyok, aki próbálja a hátterét vagy a motivációját megérteni a dolgoknak, de már elengedtem, nem keresem, mi áll ennek a hátterében. Arra a döntésre jutottam, hogy bármit mond, bármilyen kritika ér, muszáj hallgatni, csöndben maradni. Nem a külvilág felé szeretnék bizonygatni bármit is, nekem az a fontos, hogy a családom, a gyerekeim ebből mit éreznek, ők tudják, hogy a vádakból mi igaz és mi nem. Eljön az a pont, amikor el kell fogadni azt, hogy ebben a helyzetben nincs más lehetőségünk, mint mondjuk a hatóságokhoz fordulni, és tőlük segítséget kérni. Én azon az állásponton vagyok, hogy én nem a népnek bizonygatom az igazam, hanem a bíróságon fogom megtenni. Ezek után jöjjön bármilyen döntés, azt el fogom fogadni. Egyébként ez annyira kellemetlen dolog, mert a szívem szerint beszélnék róla, de az eszem mást mond. Anyaként, nőként mégiscsak van ennek a szituációnak egy üzenete, amit vállalnék akkor is, ha nem egyedülálló anya lennék: a gyerekeknek igenis szüksége van anyukára és apukára, bármilyen élethelyzet is legyen. Teljes mértékben el kell utasítanom azt, hogy én bármilyen mértékben is akadályoznám az apukát abban, hogy a gyerekekkel legyen. Még az időbeosztására, életritmusára is tekintettel vagyok" - tette hozzá.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.