Árpa Attila drogügye drog ügyészség Árpa Attila drogügy vádak
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Évek óta tart már a népszerű színész, Árpa Attila drogügye, miután a rendőrség razziát tartott az otthonában. A nyomozók régóta figyelték már Árpát és azért ütöttek rajta a partin, mivel azt feltételezték, hogy ott többen is illegális szereket fogyasztanak majd.

A nyomozás végül a razzia után két évvel lezárult és kábítószer-kereskedelemmel vádolták meg Árpa Attilát. A színész tagadta a vádakat és továbbra is fenntartja, hogy minden pontban ártatlan. A napokban sor került a drogügy előzetes tárgyalására, ahol az ügyészség rögtön egy ajánlattal élt Attila felé, és felfüggesztett börtönt szabtak volna ki rá, ha beismeri bűnösségét.

Forrás: Árpa Attila/Instagram

A színész azonban nem fogadta el az egy év tíz hónap szabadságvesztést, amelyet csak akkor kellett vona letöltenie, ha a következő négy évben más ügyben nem ítélik el. Árpa Attila és védője folytatják a tárgyalásokat és bíznak abban, hogy a végén felmentik a színészt a vádak alól. Ha azonban a bíróság bűnösnek találja Árpát, akkor akár nyolc évet is kaphat.

– nyilatkozta a Blikknek Árpa Attila rögtön a tárgyalás után.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.