Villamoson támadt utastársára egy nő Budapesten: videó is készült a durva esetről

rendőrség videó garázdaság támadás körözés Budapest villamos
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szóváltást követően többször is megütött egy utast az a nő, akit most nagy erőkkel keres a rendőrség.

Az eset még július közepén történt Budapest X. kerületében, egy villamoson. A rendőrség garázdaság vétségének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint egy nő július 12-én a reggeli órákban előzetes szóváltást követően bántalmazott egy másik nőt, majd leszállt a villamosról és elhagyta a helyszínt.

Az esetről felvétel is készült, ugyanis a villamos fel volt szerelve biztonsági kamerákkal.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. Kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható nőt felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon – írja a police.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.