"Ne csináljatok már belőlem bohócot b*zdmeg!" - kifakadt Herceg Erika, az X-faktor új mentora

X-Faktor Puskás Peti Gáspár Laci Herceg Erika ByeAlex botrány RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Parázs vitával folytatódott az X-faktor vadonatúj évada: az új zsűritag, a kárpátaljai születésű énekesnő ugyanis szívére vette, hogy mentortársai nem segítettek rajta, sőt még cukkolták is azt a versenyzőt, aki elől ő bemenekült az asztal alá.

Puskás Peti a korábbi évadokban rendre felpattant a székéből, és szinte minden versenyzővel énekelt és táncolt, az idei szezonban viszont sokkal visszafogottabb. Új zsűritársa, Herceg Erika többször is buzdította az énekest, hogy bulizzon kicsit, de a Biebers frontembere hajthatatlan volt. Nem sokkal később maga Erika került hasonló szituációba, amikor az egyik versenyző hívta fel őt a színpadra.

Erika nem szeretett volna a versenyzővel táncolni, el is bújt az asztal alá, mire a zsűritársai arra ösztökélték a jelentkezőt, hogy csábítsa ki onnan Erikát, aki kénytelen-kelletlen mégis táncolt a sráccal. Ezután azonban kirobbant a vita a mentorok között.

Herceg Erika https://www.instagram.com/p/BSGsuGED1Fi/

– fakadt ki az énekesnő, akit Gáspár Laci próbált megnyugtatni, hogy ha a versenyző "úgy" nyúlt volna hozzá, azonnal közbeavatkoztak volna. Erikát azonban ezzel sem lehetett kibékíteni, és amikor meglátta, hogy Alex a korábbi kínos jelenet során lefotózta őt, felállt és kiviharzott a stúdióból.

– hallható az rtl.hu videójában.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.