19 tanú bizonyíthatja Szilágyi Liliána igazát: videóban árulta el az úszónő, hogy éli meg a tárgyalást

Forrás: https://www.instagram.com/lilianaszilagyi/ -
Szilágyi Liliána tárgyalás Szilágyi Zoltán bírósági ügy tanúvallomás tanú
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A sikeres magyar úszónő, Szilágyi Liliána tavaly decemberben állt nyilvánosság elé, és megdöbbentő vádakat fogalmazott meg saját édesapjával kapcsolatban. Lilián azt állítja, szülője nemcsak lelkileg, de testileg és szexuális is bántalmazta.

Az ügy lassan egy éve húzódik, múlt pénteken viszont végre sor került az első bírósági tárgyalásra. Édesapja és egykori edzője, Szilágyi Zoltán ugyanis jogi útra terelte a témát és becsületsértés miatt feljelentette saját lányát. Liliána azonban nem hagyta magát és közel húsz tanúval szeretné bizonyítani az igazát. Erre pedig lehetősége is van, derült ki az ügyvéd szavaiból.

Szilágyi Liliána Forrás: https://www.instagram.com/lilianaszilagyi/

– mesélte a Borsnak Keviczki István ügyvéd, aki hozzátette, egy-két tanú van, aki ingadozik, nem biztos a részvételében, ugyanis előfordulhat, hogy az ügy minden korábbinál nagyobb médiafigyelmet kap majd.

A pénteken indult eljárással kapcsolatban megszólalt Szilágyi Liliána is, aki hosszú posztban és több videóban mesélte el érzéseit és élményeit. A posztot ide kattintva találjátok.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.