Kiderült: ez a büntetés vár az osztálytársát nyakon szúró középiskolásra

Fotó: Csudai Sándor - Origo -
középiskola Buda késelés Budapest
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A bíróság elrendelte a diáktársa megkéselésével gyanúsított középiskolás letartóztatását, és annak az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben való végrehajtását. A döntés ellen a Bertold védelmével megbízott ügyvéd, Zamencsik Tamás fellebbezett. A kamasz tárgyalásán a szülei nem vettek részt, hanem az épülett előtt az autóban ülve vártak a jogi képviselőre.

A diáktársa megkéselésével gyanúsított Bertoldot szerdán bilincsben, vezetőszáron állították elő a bíróságon. Mint ismeretes, a 18 éves fiatal hétfőn több késszúrással életveszélyesem megsebesítette S. Samut.

A Bors információi szerint az ügy előzménye, hogy a mentális problémákban szenvedő diákot évek óta bántották az iskolatársai.

Bertold végül hétfő reggel kalapáccsal, ollóval és késsel érkezett a Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikumba, és egy óraközi szünetben elszabadult a pokol.

ponty utca, késelés, bűntény, bűnügy, Budapest Fotó: Csudai Sándor - Origo

A rendőrség javaslatot tett az ügyészségnek a fiú letartóztatásának indítványozására, és szerdán megtartották a tárgyalást. A gyanúsítottat először egy kirendelt védő képviselte, de végül a diák szülei Zamencsik Tamást bízták meg a védelemmel.

A tanuló mellett nem voltak ott a szülei a tárgyalás alatt, csupán a jogász tartotta benne a lelket.

"Egy nagyon fiatal elkövetőről beszélünk, erre való tekintettel indítványoztuk, hogy rendeljék el a védencem otthoni bűnügyi felügyeletét. Erre a bíróság nem látott lehetőséget. Egyelőre azonban nem tudjuk megmondani, hogy a letartóztatást végül az IMEI-ben hajtják-e végre, ugyanis fellebbeztünk a döntés ellen. A védencem nem tett vallomást, csupán a személyi körülményeiről nyilatkozott" – mondta a Borsnak az ügyvéd.

"Egy fiatalkorú elkövetőnél az IMEI-ben vagy egy börtönben való letartóztatás olyan súlyos kényszerintézkedés, ami egyáltalán nem szükséges. A bűnügyi felügyelet is elegendő lett volna arra, hogy a gyanúsítottat az iskolától távol tartsák. Nem tartjuk szükségesnek az elmeorvosi megfigyelést sem."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.