Tizenéves gyerekek törték be 36, utcán parkoló autó ablakát Józsefvárosban

károkozás ablak törés tinédzserek Budapest autó rongálás Józsefváros
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Rosszul indult a karácsony jó néhány budapesti lakos számára. Három tinédzser ugyanis egy sor autóban tett kárt december 24-én, a látvány pedig a járókelőket is megdöbbentette.

Múlt szombat hajnalban érkezett a bejelentés a rendőrséghez, miszerint számos autó ablakában kárt tettek Józsefvárosban. Az egyenruhások hamar azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket a Nyugati téren elfogtak. A legidősebbet, egy 14 éves lányt kihallgattak, aki beismerte, szórakozásból törték be az utcán parkoló járművek üvegablakait.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

Az elkövetők, egy 12 és 13 éves fiú, valamint a 14 éves lány a Bérkocsis, a Tolnai Lajos és a Somogyi utcákban összesen 36 gépjárműben tettek kárt, valamint a térfigyelő kamerák felvételei alapján kiderült, hogy bezúzták egy bank kirakatát is.

@csucsa29

ilyen nincs nesze neked 8 ker valaki meg vadult

♬ eredeti hang - Martin ford

Mindhárom tinédzsert szabadon engedték, az okozott kárt vélhetően a szüleiknek kell megtéríteni, amely elérheti az ötmillió forintot – írja az Infostart az RTL Híradó anyaga alapján.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.