Medvetámadás ért egy 16 éves fiút Abásfalvánál, hajszálon múlt az élete

Erdély Abásfalva medvetámadás Székelyudvarhely
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 16 éves fiút egy bocsos anyamedve támadta meg, a lábánál fogva próbálta a bokrok közé rángatni. Kutyák mentették meg a kamasz életét.

M. Norbert és az unokatestvére az egyik kecskét legeltető ismerősükhöz mentek az Abásfalva határában fekvő mezőre. A fiú egy idő után távolabb került ismerőseitől, átkelt a patakon. Ekkor ugatni keztek az állatokat őrző kutyák, majd Norbert morgást hallott. El akart szaladni, de elesett. A medve a lábánál fogva akarta a bozótosba rángatni, ám ő meg tudott kapaszkodni egy ágban.

"Hallottam egy erős morgást a bokrok közül és már tudtam, hogy jó eséllyel medve lehet a közelben. Futni kezdtem, de ekkor már hallottam a hátam mögött a nagyvad csörtetését. Sajnos ezután megbotlottam és hasra estem. Gyorsan visszanéztem, de ekkor már nagyjából két méterre lehetett tőlem a több száz kilós medve. A medve rám ugrott, majd a lábamnál fogva kezdett ráncigálni, mint valami bábut. Próbált behúzni a bokrok közé, de szerencsére elkaptam egy faágat, így nem tudott elvonszolni. Ekkor azonban újra rám vetette magát és nagyot vert a fejével a hátamra, majd hozzákapott a nyakamhoz. Vastag kabát volt rajtam, így annak a kapucniját tépte le. Ezután újból harapott, a jobb kezemhez tartozó lapockámba mélyesztette fogait" - mesélte az áldozat a Székelyhonnak.

Társai közben úszították a kutyákat, melyek a medvére támadtak. Ez volt a fiú szerencséje, a medve akkor elengedte, és elment. Norbertet az édesapja szállította a székelyudvarhelyi kórházba. A fiú a körülményekhez képest jól van, de 6–7 centiméter mély harapások vannak a lábán. Orvosai szerint nemsokára hazatérhet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.