Túrázás közben eltűnt az ismert színész, lassan egy hete nem találja a mentőcsapat

Forrás: Twitter -
eltűnés Julian Sands túra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Szoba kilátással sztárjának eltűnését múlt pénteken jelentette a családja, ám azóta sem leltek Julian Sands nyomára.

Az Egyesült Királyságban született, de az Egyesült Államokban élő Julian Sands egy hete indult túrázni a kaliforniai San Gabriel-hegységbe, ám a Mount Baldy nevű hegycsúcsnál nyoma veszett. Eltűnését múlt pénteken este fél nyolc körül jelentette a családja.

Julian Sands Forrás: Twitter

A hatóságok már másnap elindították a kutatócsapatot, de olyan vihar volt, hogy abba kellett hagyniuk a munkát. A terep ráadásul ahhoz sem elég biztonságos, hogy újraindítsák a keresést. Az ösvények állapota és a lavinaveszély miatt a mentőcsapatok levonultak a hegyről, így a levegőből, helikopterek és drónok segítségével folytatják a kutatást – írja a Blikk.

Julian Sands sokak számára lehet ismerős, és nemcsak a Szoba kilátással című filmben nyújtott alakítása, hanem rengeteg sorozatszerepe miatt is. A 65 éves brit színész ugyanis az elmúlt két évtizedben játszott a 24-ben, feltűnt a Feketelistában, a Sherlock és Watsonban, a Gothamben és sok más mellett A célszemély című sorozatban is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.