Megdöbbentő fordulat: egy fiatal lány azt állítja, ő Madeleine McCann

eltűnés Madeleine McCann eltűnése előkerült Madeleine McCann
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Óriási fordulatot hozhat a Madeleine McCann-ügyben az, amit egy fiatal lány állít.

Az egész világ foglalkozott, és foglalkozik a mai napig a 2007-ben eltűnt brit kislány, Madeleine McCann ügyével. Az angyalarcú kislány Dél-Portugália egyik üdülőközpontjából tűnt el, és azóta sem tudni, mi történt vele, ahogy azt sem, hogy életben van-e, vagy meghalt.

A 15 évvel ezelőtt eltűnt Madeleine feltételezett gyilkosa jelenleg is börtönben van, az azonban, amit egy fiatal nő állít, minden eddigi nyomozási eredményt megváltoztathat.

A Lengyelországban élő 22 éves Julia Faustyna ugyanis azt állítja, ő Madeleine.

A fatal nő Facebook-oldalán osztotta meg az erről szóló videókat és fotókat, állítását pedig azzal bizonyítja, hogy ugyanazon a helyen van folt a szemében, mint a kislánynak, továbbá az arcán található anyajegyük is megegyezik.

Julia állítása szerint semmire sem emlékszik gyerekkorából, ugyanis poszttraumás amnéziában szenved, amióta egy pedofil megerőszakolta. A bántalmazójaként azt a Christian Bruecknert nevezte meg, aki a kislány feltételezett gyilkosa.

A családhoz közel álló forrás azt nyilatkozta, hogy hajlandóak minden nyomot megvizsgálni, és nem vitatják, hogy a kislányuk valóban hasonlít Juliára. A fiatal nő eközben DNS-tesztet sürget, hogy minél előbb kiderüljön az igazság- írja az Entertainemnt Daily.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.