Meglopták az elhunyt nőt a halottszállítók - Videón a felháborító tett

Forrás: Shutterstock -
Székesfehérvár videó halottszállító lopás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lopás vétsége miatt állították bíróság elé azt a két férfit, akik munkavégzésük során százezer forintot tulajdonítottak el az elhunyttól.

A két, halottszállítóként dolgozó férfi tavaly év végén, december 30-án érkezett egy székesfehérvári, elhunyt nő lakására. A halottszállítókat a nő testvére fogadta, aki az elhunyt kézitáskáját a sajátjával együtt a lakás nappalijában, a kanapéra tette.

A kamera felvételén jól látható, amint az egyik vádlott kezével a táskákra mutat és felhívja rájuk társa figyelmét, miközben ő az elhunyt testvérével elvonul a lakás egyik szobájába. A férfi társa egyedül maradt a nappaliban és kutatni kezdett az elhunyt táskájában, ahol százezer forint készpénzt talált, melyet zsebre is vágott.

Miután a két férfi végzett, az ellopott pénzen megosztoztak. A rendőrségi eljárás során mindössze 20 ezer forint került elő.

"A Székesfehérvári Járásbíróság a vádlottakat az ügyészi indítvány szerint közérdekű munka büntetésre ítélte" – olvasható az ugyeszseg.hu-n.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.