Egymásnak esett Junior és felesége, durvul a válóper: "Eszközként kezeli Lilit"

Forrás: RTL Klub -
válás Körtvélyessy Kinga bontóper L.L. Junior
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokkal fordulatosabb lesz a rapper és feleségének válása, mint azt sejteni lehetett. Korábban ugyanis felröppentek olyan pletykák, miszerint Junior szeretné visszahódítani Kingát, ám úgy tűnik, alaptalanok voltak a feltételezések és akár évekig is elhúzódhat a bontóper tárgyalása.

L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga kisebb-nagyobb megszakításokkal három évig volt együtt, és két év házasság után döntöttek a különválás mellett. Kapcsolatukból egy gyermek született, Lili elhelyezésével kapcsolatban azonban nem volt vita közöttük, a kislány ugyanis édesanyjánál marad, de az apukája bármikor láthatja. A lapinformációk szerint a gondot a több százmilliós vagyon okozza.

Az első tárgyalásra januárban került volna sor, de Juniorék kérték, hogy napolják el az ügyet és csak most márciusban volt lehetősége arra a feleknek, hogy bíróság elé álljanak. A tárgyaláson azonban csak Kinga volt jelen, mivel Junior jelenleg a Dominikai Köztársaságban tartózkodik, ahol egy hajón turnézik. A karibi országba elkísérte kedvese, Dárdai Blanka is, pedig korábban arról pletykáltak, hogy szakítottak. Ennek azonban már nyoma sincs.

Mindeközben Magyarországon lezajlott a bontóper első tárgyalása, ahol a Blikknek sikerült megszólaltatnia a teljesen feketébe öltözött Körtvélyessy Kingát. A lap arról kérdezte a rapper feleségét, hogy izgul-e a per miatt.

Kinga szavai eljutottak Juniorhoz is, aki hosszú bejegyzésben reagált kislánya édesanyjának kijelentésére az Instagramon.

Kinga és Junior korábban még egy tévéműsorban is szerepeltek Forrás: RTL

"Én nem is értem, miért nem a kislányomról beszélünk, akivel csak heti kétszer beszélhetek 10 percre, mintha elítélt lennék. A pénzről pedig egyelőre csak annyit mondok, hogy az utazásom napján 11 milliót utaltam el csak úgy, papír nélkül a hölgynek, és még egy csomó pénzt fog alaptalanul kapni, ami tisztán talált pénz neki, de ő aggódik."

– idézte a Blikk Junior posztját.

A lap felkeresett egy válóperekre szakosodott ügyvédet, aki szerint ha a felek nem tudnak megegyezni, akkor az ügy akár évekig is elhúzódhat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.