Négygyermekes édesapa a szombati tömegbaleset halálos áldozata: felesége is súlyos állapotban

Forrás: Shutterstock -
szombati tömegbaleset tömegszerencsétlenség halálos áldozat tömegkarambol családapa tömegbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vélhetően egy porátfúvás okozta azt a karambolt, melyben több mint negyven gépjármű volt érintett és csak a szerencsének volt köszönhető, hogy nem történt még ennél is nagyobb tragédia.

Személyautók és kamionok rohantak egymásba szombaton az M1-es autópályán Herceghalom térségében. Rengeteg sérültet kellett kórházba szállítani, többen súlyos állapotban vannak, egy valaki pedig a helyszínen életét vesztette.

A szombati tömegszerencsétlenség egyetlen halálos áldozata egy 44 éves budapesti férfi, akinek holttestét az egyik kiégett jármű roncsa alatt találták meg. A férfi feleségével és kislányával utazott, amikor belekeveredtek a balesetbe. Az elhunyt özvegyét súlyos állapotban szállították kórházba, míg kislányuk csak könnyű sérüléseket szenvedett.

Forrás: MTI/Lakatos Péter

A családapáról a Blikk kiderítette, hogy összesen négy gyermeket nevelt thai feleségével, és a fővárosban masszázsszalont üzemeltetett. Az ismerősök igazi álompárként jellemezték az elhunyt vállalkozót, Ádámot és kedvesét, akik sokat utaztak, nemrég éppen Párizsból tértek haza.

"Annyira sajnálom ezt a veszteséget. Ádám, te egy melegszívű ember vagy, ezt érzem az első találkozásunk óta. Csodálatos apa vagy. Annyira le vagyok sújtva. Nem akarom, hogy ez valóság legyen. Mindig az emlékezetünkben élsz" – idézte a lap az egyik gyászoló thaiföldi rokon Facebook-bejegyzését.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.