asztrológia éves horoszkóp ezoteria
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Szaturnusz és a Plútó a Bakban járnak, és 2018 májusában az Uránusz is jegyet váltott. E két jelentős esemény végigkíséri a 2019-es esztendőt is, sok egyéb izgalmas konstelláció mellett. Az emberi és legfőképpen párkapcsolatok rendezése, valamint az anyagi ügyek stabilizálása kerülnek főszerepbe az újévben.

KOS

2019 igen mozgalmas időszakot jelez előre, izgalmakkal teli hónapok várnak rád, ám a kapkodás és a tipikus Kosos rohanás nem segíti az előrejutásodat. Természetesen igent mondhatsz bármire, ám csak megfontolás után! Az új kihívások magukkal ragadnak, de egyszerre mindig csak egy dolgot tégy, azt viszont csináld remekül. A régi ösvények helyett ideje ismeretlen utakat felfedezni. Bátran bólints a komoly kihívásokra, legyen szó költözésről vagy épp egy hosszabb külföldi útról. 2019 azért lesz kedvező, mert bár elkövetsz pár hibát, ám ki is javítod ezeket sorban.
Uránusz és Plútó jelentős hatással lesznek a mindennapjaidra, fellendítik anyagi helyzetedet, könnyebben fogsz új lehetőségekre lelni. Biztosan megtalálod a számításaidat a tavaszi hónapokban, és hasznos tagja leszel a családnak, az osztályodnak vagy épp a munkahelyi kollektívának. Az égiek lángra lobbantják benned a tüzet, több és több dolgot akarsz megvalósítani, új célokat szemelsz ki magadnak, és a legeredményesebb az őszi időszakban leszel. Új emberi kapcsolatok alapjait teszed le – legyen szó barátságról, üzleti jellegű kötelékekről vagy akár szerelemről. Nem lesz időd unatkozni, sosem leszel egyedül, és sokan keresik majd a kegyeidet.

BIKA

Kevésbé jellemző rád a hevesség, a kapkodás, ám 2019-ben mégis más perspektívából akarod szemlélni a világot, többet mozogsz, tevékenykedsz, kimozdulsz a megszokott közegedből. Fontos, hogy alapos és megfontolt légy, tervezd meg a céljaidhoz vezető út fő lépéseit, ellenkező esetben könnyen összekuszálhatod életedet, és a felét sem fejezed be annak, amibe belekezdesz. Az nem lehet jó irány, hogy sok dolgot nem fejezel be, mert elakadsz félúton! Ha lassabban is, ám zárj le minden ügyet, semmi ne maradjon függőben.
Gyökeres változásokra vágysz – ez érthető. Okosan cselekedj, kérj külső segítséget, nézd meg ugyanazt a szituációt több perspektívából, így a lehető legjobb döntéseket tudod meghozni. Az, ami 2018-ban még rendezetlen volt, megfontoltan, mások tanácsát kikérve kipipálhatóvá válik az újévben. Magánéleted terén leszel fent és lent, remek pillanatokat élsz meg, ám alkalmanként a mélybe süllyedsz. A te kezedben van a megoldás kulcsa, ezt pedig toleranciának és megértésnek hívják. Áprilistól egészen szeptember végéig minden körülmény adott lesz ahhoz, hogy a zavaros dolgokat lerendezd.

IKREK

Az elmúlt két év vegyes tendenciákkal volt tele, alkalmanként mélyponton érezhetted magadat, de szerencsére jártál a csúcson is. Ami igazán hiányozhatott, az a kiugróan nagy eredmény és elismerés. 2019-ben ez megváltozik, ugyanis a sok munkáért és aktivitásért cserébe kiemelkedő, illetve hosszú távra előremutató siker lesz a jutalmad. Ami eddig elmaradt haszonként, az megérkezik az újesztendőben. 2019 a változás ideje, hagyd magad mögött a múltat, csak a jövő irányába tekints, javíts mindenen – legyen szó magánéletről, hivatásról vagy valami iránt való elkötelezettségről. Felejtsd el azt, hogy neked bizonyos dolgok nem sikerülhetnek. Nem vagy sikertelenségre kárhoztatva! Képes vagy az elszántságra és a kitartásra – bizonyítsd ezt be!
A gyökeres változtatásokhoz bátorságra lesz szükséged. Foglalkozz vadonatúj dolgokkal, tévedj ismeretlen terepre, fedezz fel valami újat, tedd le egy vállalkozás alapját, ne halogass semmilyen munkát, ne zárkózz el a barátaidtól, se a családodtól. A Jupiter segítségével minden esélyt megkapsz ahhoz, hogy már tavasszal learasd a babérokat.

RÁK

Fontos, jelentős döntésekkel teli, sokszor látványos fordulatokkal tűzdelt esztendő lesz a 2019-es. Két dolgot tehetsz: hagyod elmenni magad mellett a lehetőségeket, és nem lépsz egyről a kettőre, vagy pedig dupla sebességre kapcsolsz és remekelsz. Attól, hogy nem akarod belátni, a világ mozog, forog, működik, ez meg fog történni – veled vagy nélküled. Tudd, hogy minden, amit 2019-ben megcselekszel, az nagyon erőteljes hatással lesz a következő évekre is, épp ezért nem mindegy, hogy örömmel fogadod az aktuális teendőket, alkalmanként kihívásokat, vagy elbújsz ezek elől. Ne pazarold az idődet és az energiáidat felesleges, sehová sem vezető dolgokra, ügyekre, témákra.
Érdekes és változatos hónapok követik egymást, tavasszal inkább a fizikai aktivitás hoz sikert, az őszi időszakban a szellemi fejlődésre érdemes időt és energiát fordítani. Légy óvatos és körültekintő, sok meggondolatlanságra leszel hajlamos a melegebb hónapokban, ám minden alagút végén van fény, te is megtalálod ezt idővel. Késő nyártól mindent jóval könnyebben fogsz tudni megoldani, átvészelni, vagy épp logikusan és aprólékosan felépíteni. Lassan járj, tovább érsz!

OROSZLÁN

Oroszlánként légy őszinte magadhoz, és lásd be, 2018-ban bizony elpazaroltál számos jó lehetőséget, nem voltál hajlandó a biztos keveset feladni a bizonytalanért. Ez nem méltó hozzád, úgyhogy vegyél pálfordulatot, és tégy mindent ellentétesen 2019-ben. Bátran vállald fel, hogy kimondod, mire vágysz, hová tartasz, kivel akarsz együtt lenni vagy épp kivel nem. Erőd, kitartásod és ambíciód elvisz a vágyott célig, ám rajtad múlik, mennyi feladatot vállalsz, mikor lépsz ismeretlen útra, és leteszed-e valaminek az alapkövét.
Az újesztendő sok fordulópontot rejt magában, új lehetőségekből akad bőven. Igaz az is, hogy nem csupán fény és csillogás jellemzi napjaidat, hanem alkalmanként jönnek buktatók, kudarcok és akadályok is, ám legalább nem fogsz unatkozni. A tavasz folyamán gyakoriak lehetnek a vitás helyzetek, felesleges konfrontációk – főleg családtagokkal, barátokkal. Ahelyett, hogy teret engedsz a haragnak, inkább tűnődj el ezeken a helyzeteken, ugyanis sokat tanulhatsz ezekből: toleranciát, megértést, türelmet, és ha kezdeményezel, minden bonyodalomnak egy jó kompromisszum lehet a vége.

SZŰZ

Szűzként meglepően bátor dolgokat vittél véghez 2018-ban, ezt ne hagyd abba 2019-ben sem! Jó az, ha folytatod az új és izgalmas utak felkutatását, felfedezését, és észre fogod venni, mindaz, amire nem leltél rá az elmúlt években, 2019-ben erőlködés nélkül adatik meg neked. Kiemelkedően jó hír számodra az, hogy rendkívül fogékony leszel a tanulásra, szellemi fejlődésre, a kihívásokra és újdonságokra, és olyasmit is felvállalsz, amit eddig soha.
Amennyiben eddig nem történt meg, akkor az újévben középpontba kerül a családalapítás – bátran tedd meg az ehhez szükséges lépéseket. Minden adott ahhoz, hogy a rokoni kapcsolatok javuljanak, elmélyüljenek – mindenki örömére. Új állás felkutatására, tanulmányok megkezdésére vagy ezek végleges lezárására kiválóan alkalmas a tavaszi és az őszi időszak – a nyár legyen a pihenés ideje.
Amennyiben nem leszel tudatos, nem tervezel előre, akkor az élet rákényszerít néhány fontos döntés meghozatalára. Bár a szerencséd kovácsa magad vagy, ha teszed a dolgodat, az eredmények látványosak lesznek.

MÉRLEG

2018-ban vegyes hatásokkal kellett megbirkóznod, volt sok jó pillanat, de bizony alkalmanként a gödör mélyére kerültél. Volt részed mindenféle élményben és hatásban, egy barát elvesztésében vagy párkapcsolat lezáródásában. Vajon 2019 mit tartogat számodra? Felemelkedést vagy bukást? A siker és a zuhanás lehetősége egyaránt adott, ám jó hír az, hogy Szaturnusz a nehézségek folyamatos adagolása mellett teljesen megóv a nagy gondoktól és problémáktól. Te vagy az, aki sokat tehetsz a létért, a fejlődésért és a növekedésért. Ezekhez ismeretlen terepeket kell bejárnod, merj útra kelni, akár külföldi munka is szóba jöhet.
Legyél tudatos és visszafogott, a kapkodást kerüld el, és csak olyasmire mondj igent, ami mellett tényleg el tudod kötelezni magadat. A túlzó ígéreteknek ne dőlj be. Szakítások és újrakezdések egyaránt megesnek veled, a lezárás érzése néha szét fog feszíteni, a békés csend és nyugalom többnyire elkerül. Lényeges, hogy semmilyen életterülettel, feladattal összefüggésben ne húzd az időt. Dönts mindig hamar, akár spontán, ösztönből, épp erre lesz szükséged.

SKORPIÓ

Izgalmas, mozgalmas hónapok követik egymást, érdekes, egyben új és sorsdöntő lehetőségek adódnak számodra. 2019 nem fukarkodik a jóval, ám a kiemelkedő eredményekért és a látványos anyagi gyarapodásért bizony meg kell erőltetned magadat. Talán az elmúlt évek összképe miatt nem vársz komoly vagy épp jelentős áttörést, ám épp a kitartásod az, ami végre megtérül számodra. Sokat vártál bizonyos dolgok és ügyek rendeződésére, és ezek 2019-ben épp a kedved szerint fognak alakulni. Adj esélyt a sorsnak, hogy megmutassa, hol vannak még kiaknázható források.
Megtöbbszöröződik az esélyed arra, hogy kilépj az egyhangú és sehová nem vezető hétköznapokból, felfedezd az ismeretlent, akár egy hosszabb külföldi tartózkodás keretében. Könnyen tehetsz szert olyan emberi kapcsolatokra, amelyek csak adnak neked, és semmit nem vesznek el. Mutasd meg a rejtett képességeidet, kezdj valami egészen új dologba szeptemberben, mindezért cserébe a jutalom is megérkezik. Légy kitartó és ambiciózus, tegyél valamit azért, hogy sorsod sokkal jobb irányba haladjon tovább!

NYILAS

Muszáj lesz átgondolnod az év elején, mik azok a berögzöttségek, negatív és hátráltató szokások, amelyek jelentősen gátolnak a fejlődésben. Bizonytalanság? Félelem? Kétség? Ezeket ideje sorba rendezned, letudnod – és ha kell, kérj külső segítséget. Nyilasként nem lehetsz bátortalan, sem félszeg, főleg nem 2019-ben! Az újesztendő elejét ne eltúlzott fogadalmakkal kezdd el! Törekedj kisebb célok elérésére, észszerű dolgok megvalósítására. Olyasmit tegyél, amihez megvan minden képességed és tapasztalatod. Így garantált a sikered is. A csapatmunka is javallott számodra, de csak akkor, ha képes vagy másvalakinek átadni az irányítás gyeplőjét.
Kifejezetten sikeres és eredményes lesz 2019, amennyiben megtervezed előre a szükséges lépéseket, és ennek megfelelően haladsz előre, kapkodás nélkül. Ha valaki siettetni akar, azt utasítsd el. Van saját tempód, ehhez maradj hű! Márciusban, májusban, augusztusban és októberben sok kisebb akadállyal kell szembe nézned, ám mindent megoldasz – alkalmanként külső segítséggel. Az emberi kapcsolatokra is időt kell szánni, zárd le, ami nem visz előre, építsd azt, ami táplál.

BAK

Januártól április végéig sok különféle anyagiakkal összefüggő feladatot kell megoldanod, és azt is észre fogod venni, hogy mások is hozzád fordulnak pénzügyi tanácsért. Ez elismerés, egyben felelősség is, okosan irányítsd el a kérdezőket! Mindaz, ami 2018-ban inkább gond volt, 2019-ben örömteli tennivalóvá alakul át. Egyetlen dolgot kell szem előtt tartanod: megoldani mindent szépen, sorban, azonnal, időhúzás nélkül – ugyanakkor kapkodás nélkül!
Váratlan kiadások nehezítik a mindennapjaidat, és adódnak olyan pillanatok, amikor legszívesebben feladnád a harcot, de ezt nem szabad megtenni, mert a nyár derekára fordul a kocka, és csakis a kitartó Bakok győzedelmeskedhetnek a nehézségek felett. Hiába jár a Szaturnusz a te jegyedben, mégis bekeményít kissé, de végül sikerre viszel mindent, megleled az alagút végén a fényt.
Téged is meglep majd az, hogy ősszel meglepő gyorsasággal teremtesz csendet a lelkedben és rendet az életedben. Elemezd aktuális helyzetedet, haladj lépésről lépésre, és minden életterületet tisztogass meg alaposan – ez a te érdeked. Októberre rendeződik minden, megoldódnak gondjaid. Ha költözésen, állásváltoztatáson töröd a fejed, vágj bele!

VÍZÖNTŐ

Jól megszokott és egyébként okosan kialakított életviteleden, gondolkodásmódodon 2019-ben változtatni kell. Jogosan teszed fel a kérdést: de miért? Azért, hogy az elmúlt években elért sikereket megtartsd, megduplázd és még jobb dolgokat alkothass meg. Hidd el, épp erre lesz szükséged ahhoz, hogy maximálisan elégedett légy a év legvégére. Már januárban érezni fogod a változás előszelét, a nagy dolgok azonban februárban és tavasszal adatnak meg neked. Minden, amit megteszel, létrehozol és megalkotsz, tetszeni fog a környezetednek, emellett gyors és pozitív visszaigazolásokat kapsz.
Jól teszed, ha aktívabbá válsz, többet dolgozol, netán másodállást vállalsz, vagy végre saját vállalkozásba kezdesz. Most döntsd el, hogy főiskolára mész vagy megtanulsz egy különleges, kétkezi szakmát. Ideje hosszú távra tervezned és tudomásul venned, hogy bár fontos a jelen pillanat, de az alapozás mindennél fontosabb, mert annak energiájából lesznek a következő évek még sikeresebbek. Hiába vagy megfontolt, óvatos ember, a tavasz folyamán nagy a veszélye annak, hogy valaki könnyen félrevezethet, ne dőlj be a túlzó ígéreteknek.

HALAK

Minden egyes esztendő újdonságot hordoz magában, bontsd ki az ajándékcsomagot, és térképezd fel a benne rejlő dolgok alapján, mit érdemes megtenned még januárban. 2019 hoz elengedést, lezárást és persze újjászületést is. A megújulás, a régi vágyak megalkotásának ideje az első félévben esedékes, és bizony nem lógathatod a lábadat, nem várhatsz semmivel holnapig vagy épp a jövő hétig. Mindent akkor és ott kell elvégezned, ahol épp neked szegezik a kérdést vagy eléd tolják tálcán a remek ajánlatot. Amennyiben ezekre a spontán dolgokra aludni akarsz még egyet, akkor tudd, hogy az a lehetőség másnapra már elúszik. 2018-ban sokszor tornyosultak eléd fura akadályok, ám ezek most tovatűnnek, és rajtad múlik, mennyire leszel bátor, mit vállalsz be, milyen határokat feszegetsz.
Az élet kiszámíthatatlan, ám 2019-ben épp ez hoz neked sikert. Erőben és energiában nem lesz hiány, talán csak márciusban fogod azt érezni, hogy picit lassul a tempó. Sebaj! Azért a gondolataid még száguldozhatnak, és az év melegebb hónapjaiban mindent álmot megvalósítasz. Az ősz erősen kifáraszt majd, mert sok új tennivaló akad, ám az emberek elismerik képességeidet, és anyagilag is jutalomban részesülsz.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.