Isten előtt is házasodna Szerednyei Béla

Forrás: Rostás Bianka/Life.hu -
esküvő házasság Szerednyei Béla anyakönyvvezető Isten templom
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy a Life.hu elsőként megírta, szeptemberben megnősült Szerednyei Béla. A színész és párja, Szilvia az anyakönyvvezető előtt már kimondták a boldogító igent, ám oltár elé még nem álltak, sőt, lehet, erre még évekig várniuk kell. Szerednyeit ugyanis Isten színe előtt még köti hivatalosan már véget ért előző házassága.

Szerednyei a Borsnak elárulta, hogy katolikus esküvőt szeretnének, és arról is beszélt, hogy komoly procedúra vár rájuk, előző feleségétől ugyanis csak hivatalosan vált el, isten előtt még nem választották el őket.

Forrás: Rostás Bianka/Life.hu

"Az egyházi esküvőhöz egyházi válásra van szükségem, ugyanis ezt sem a volt feleségem, sem én nem tartottuk korábban fontosnak "– mondta el Szerednyei.

Mikor érvényteleníthető az egyházi esküvő?

"A szentségi házasság érvénytelenítését egyházi bíróság végzi abban az esetben, ha komoly gyanú merül fel, hogy a megkötés pillanatában nem volt meg minden feltétel, illetve a házasság megkötése után olyan tények látnak napvilágot, amelyek egyértelművé teszik, hogy nem kellett volna megkötni. Pl. később derül ki, hogy kényszer alatt vállalta valaki a frigyet; vagy ha házasságkötés előtt az egyik fél elfelejtett valamilyen fontos, mind a két félre tartozó tényt közölni. A hűtlenség önmagában nem érvénytelenítő akadály!
Ha ilyen vagy ehhez hasonló, megalapozott gyanút bizonyítani tud az egyházi bíróság elsőfokon, másodfokon, és a prímási főszentszéken, akkor kimondja a házasság semmisségét. Az Egyház csak komoly esetben jelenti ki - elég hosszas procedúra után - a házasság érvénytelenségét, ami mindkét felet szabad állapotúvá teszi, és köthetnek új, érvényes szentségi házasságot" - írja a plébánia.net.
Megszületett Hujberék kislányahttp://www.life.hu/csalad/20141010-megszuletett-hujber-ferenc-es-cynthia-kislanya-noa.htmlMegszületett Hujber Noa, Hujber Feri és felesége, Cynthia kislánya. Az anyuka közösségi oldalára is posztolta a gólyahírt. A Life.hu telefonon érte el a boldog kispapát.Család--Megszületett a Clinton bébihttp://www.life.hu/csalad/20140927-bill-clinton-unokaja-chelsea-clinton-gyermeke-megszuletett.htmlAmerikai idő szerint nem sokkal pénteken éjfél után megszületett Chelsea Clinton első gyermeke. A kisbaba a Charlotte Clinton Mezvinsky nevet kapta, tette közzé a Twitteren Bill Clinton lánya. Család--Ilyenek az igazi családok: érzelmesek és lágyakhttp://www.life.hu/csalad/20140921-jon-a-baba-hadas-krisztaval-minden-vasarnap-15-orakor-a-lifenetworkon.htmlSzeptember 21-én, vasárnap 15 órakor debütál LifeNetworkön a Jön a baba - Hadas Krisztával. "Nem idealizált, elképzelt, kitalált, hanem valódi családokkal mutatjuk meg, milyen a babavárás, a szülés és a gyermekágyas időszak" - mondta el a műsor főszerkesztője és műsorvezetője Hadas Kriszta. Az biztos, hogy nem mindennapi pillanatokra számíthatunk.CsaládOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.