Itt a vége: szakított Charlize Theron és Sean Penn

Forrás: AFP/Mike Coppola -
Sean Penn Charlize Theron szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Imádtuk őket, mert nemcsak remekül mutattak egymás mellett, de a róluk készült közös fotókról is átjött, mennyire szeretik egymást. Éppen ezért most csak tátott szájjal olvassuk a hírt. Vajon mi történhetett?

Eleinte kifejezetten titkolta kapcsolatát Sean Penn és Charlize Theron. Ezer éve ismerték egymást, mondhatni barátok voltak, 2013 decemberében azonban már nyíltan vállalták, hogy együtt vannak. Később hivatalos eseményeken is megjelentek, és mindig csodálatosan mutattak egymás mellett, még a 15 év korkülönbség és a néhány centi ellenére is. Sean többször kifejtette, hogy számára a szőke színésznő az igazi, és szerelmesebb, mint valaha, Charlize pedig nemrég egy vele készült interjúban szó szerint azt mondta, a férfi az élete szerelme. Ám úgy fest, ez mégsem volt elég.

Charlize és Sean a 2014-es Met-gálán Forrás: AFP/Mike Coppola

Nemrég még arról írtunk, hogy Sean eljegyezte a gyönyörű színésznőt, most azonban kiderült: Charlize felbontotta az eljegyzést. A dolog állítólag májusban történt, miután véget ért közös európai nyaralásuk. Ekkor még együtt voltak a cannes-i filmfesztiválon, azután történhetett a különválás. A szakítás oka egyelőre ismeretlen. Charlize egyedül érkezett meg Los Angeles-be június 7-én, Sean pedig Londonban forgatja következő filmjét.

Szerinted miért szakított a pár?

Charlize Theron Sean Pennről: „Ő életem szerelme"http://www.life.hu/intim/20150507-charlize-theron-szineszno-eletem-szerelmenek-nevezte-sean-penn-szineszt.htmlGyönyörű vallomással végződött a színésznő egyik interjúja, amelyben arról kérdezték, milyen volt együtt dolgoznia párjával, Sean Penn-nel.Intim--Ez ám a szerelem! Charlize Theron szerint Sean Penn a legdögösebb pasi a világonhttp://www.life.hu/intim/20150415-charlize-theron-szineszno-szerint-sean-penn-a-legdogosebb-pasi-a-vilagon.htmlNagyjából egy évvel ezelőtt robbant a hír, hogy Charlize Theron és Sean Penn együtt vannak. Azóta is úgy tűnik, hogy nagy a szerelem a színészpáros között, legalábbis Charlize Theron legutóbbi interjújából csakis erre lehet következtetni: olyan édesen nyilatkozott a kapcsolatukról.Intim--Pizzafutárból divatmodell lett Sean Penn lánya, Dylanhttp://www.life.hu/trend/20150106-dylan-penn-sean-penn-lanya-az-ermanno-scervino-divatkampanyaban-modell.htmlItt az ideje megjegyezni Dylan Penn nevét, akit ettől kezdve valószínűleg egyre többször láthatunk megfordulni a legnagyobb divatkampányokban.TrendOrigoSean Penn úgy döntött, nevére veszi Charlize Theron örökbefogadott fiáthttp://www.life.hu/csalad/20150124-sean-penn-a-nevere-veszi-charlize-theron-orokbefogadott-fiat-a-haromeves-jacksont.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, 2014-ben eljegyzete egymást Sean Penn és Charlize Theron. Most pedig egy újabb nagy lépésre szánta el magát a szárpár.Család--Charlize Theron és Sean Penn eljegyezték egymást?http://www.life.hu/intim/20140725-charlize-theron-es-sean-penn-eljegyeztek-egymast-meg-iden-nyaron-osszehazasodnak-a-hirek-szerint.htmlLegújabb hollywoodi pletykák szerint a 7 hónapja együtt járó páros új szintre emelte kapcsolatát és eljegyezték egymást. Szóvivőjük még nem reagált a hírre.Intim--Love story! Charlize Theron és Tom Hardy dublőrei egymásba szerettek a Mad Max forgatásán!http://www.life.hu/intim/20150616-mad-max-a-harag-utja-forgatasan-szeretett-egymasba-charlize-theron-es-tom-hardy-dublore.htmlNem akármilyen szerelmi történet szövődött a Mad Max: A harag útja forgatásán. A két főszereplő, Charlize Theron és Tom Hardy dublőrei egymásba szerettek, sőt már összeházasodtak, és megszületett első gyerekük is.Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.