Időnként az embernek olyan érzése van, mint amiről a már szállóigévé vált mondat szól: „Anyám, én nem ezt a lovat akartam".

Hallottam ezzel kapcsolatban egy történetet. Egy húszéves házasság bomlott fel, mert az asszony nem tudta tolerálni férje mindkét irányú vonzódását. Illetve korábban sem tudta volna tolerálni, ha fény derült volna rá. Tíz év után, amikor azt hitte, hogy minden rendben van a nemiség terén, egyszer csak rosszkor ért haza. Akkor már hiába mondta a papa, amit ilyenkor általában mondani szoktak, hogy „ne a szemednek higgyél, hanem nekem, nem történt itt semmi... Meg ez nem is egy férfi...".

Forrás: Thinkstock

Ez az egyik, amikor később derül ki olyan dolog, amivel nem tudunk azonosulni. Van azonban egy másik vetülete is ennek, amikor az ember egészen apró, már-már jelentéktelen dolgokat sem tolerál a párjának.

Ez ott kezdődik, hogy az embernek már gyermekkora óta nem lehet igaza. Mindig megmondták neki, hogy ezt miért kell így csinálni, azt pedig miért úgy. Miért ne üljön így az asztalnál, miért viselkedjen úgy az iskolában. Aztán, hogy ne ezt mondja, viszont mondja azt.

Kontrollálták a tanárai, kontrollálták a szülei. Aztán kontrollálták a párkapcsolatában, mert legyünk őszinték, együtt él x éve valakivel, és a másik időnként abszolút nem tudja elfogadni, hogy neki márpedig van egy ilyen vagy olyan világnézete. Nem szélsőséges nézetekről beszélek, és nem a főbenjáró bűnökről, hanem a kisebb dolgokról sem tudja elfogadni, hogy a másiknak lehet egy más jellegű elgondolása.

Pedig ha megnézzük, igaz az a mondás, miszerint „ahány ház, annyi szokás". Ezt természetesen el is fogadjuk így általánosságban. Viszont amikor azt kéne tolerálnunk, hogy a társunk másképp gondolkozik, az nehezen megy. 

Forrás: Thinkstock

Egy szó mint száz,

időnként képtelenek vagyunk elfogadni a másik elgondolását, viszont ezzel párhuzamosan meg szeretnénk ráerőltetni a saját elgondolásunkat. Ez valahogy nem jön össze.

Egyébként, ha megváltoztatnánk a társunkat mindenben olyanra, amilyenre mi szeretnénk, akkor nem is lenne annyira izgalmas, mert akkor gyakorlatilag a saját klónunkkal kéne társalogni vagy együtt élni.

Ne akard feltétlenül tokától bokáig kifordítani a párodat, vagy ha megteszed, ne csodálkozz azon, hogy az már nem ő maga lesz! Talán nem is arra van szükséged, hogy valaki kiegészítsen, inkább arra, hogy valaki teljes mértékben elfogadjon.

Forrás: Pilát Gábor
A szerzőről
A "Tabuk nélkül a párkapcsolatról" közösséget azzal a céllal hoztam létre, hogy a tapasztalataim alapján támogatást, segítséget nyújtsak azoknak a pároknak és párjukat kereső embereknek, akik minőségi élet megélésére törekszenek, legyen az párkapcsolat, munka, gyereknevelés vagy önmagunk megtalálása a világban.

Facebook/Tabuk nélkül a párkapcsolatról