Pilát Gábor: Semmi nem fogható a hitvesi ágy magányához

Forrás: Shutterstock -
Pilát Gábor házasság válás Tabuk nélkül a párkapcsolatról erotika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Minden kornak megvannak a házassággal kapcsolatos szokásjogai, azonban egy dolog sosem változik: semmi nem fogható a hitvesi ágy magányához, miután a vágy kialszik, és a turbékolás véget ér.

Azzal, hogy idővel a Biblia mellé A nemiség örömei című könyv is a családi könyvespolcra került, megváltoztak a hangsúlyok is. A szex ma már szinte önmagáért való cél lett, amelyhez képest a kapcsolat – erős túlzással – másodlagossá vált.

A modern házasság már jogokkal és tulajdonnal van körbebástyázva, mint valami pályázati pénzből indított üzleti vállalkozás, amit ugyan lelkesedéssel jegyeztek be, de belül bizonytalanok a jövőjét illetően, és minimalizálni akarják a kockázatot. Mindeközben jogosak a félelmek, hiszen a valaha áldásnak tekintett bizalmat, türelmet és megbecsülést felváltja a szex és a házassági szerződés.

Semmi nem fogható a hitvesi ágy magányához Forrás: Shutterstock

Mivel a szexuális vonzalom közismerten változhat, ezért amilyen mértékben az erotikus kielégülés kerül a házaspár közös életének fókuszába, olyan mértékben növekszik meg a házasság felbomlásának veszélye, és emelkedik meg a válóperes ügyvédek foglalkoztatottsága.

Manapság a szingliség kívánatos életstílusként jelenik meg nemcsak a mozivásznon, hanem a való életben is. Ha valaki mégis a házasságra szavaz, de kudarc kíséri próbálkozását, akkor még mindig elfogadott jelenségként lehet aposztrofálni az elhidegülést, a másikkal való összejátszást pedig önmegvalósításként. Ilyenkor hangzanak el a következő mondatok, persze csak szűk baráti körben: „Miért kéne szerelmet éreznem? Megszoktuk egymást. Eszem ágában sincs elválni! Ráadásul ott van az a gyönyörű gyerek. Így egyszerre élvezem a házasság előnyeit és a függetlenséget. Kívánhatnék ennél többet?"

Pilát Gábor: "Amint nem tudja biztosítani a jó társaságot, a kielégítő nemi életet és az érzelmi szükségleteket, meginog"http://www.life.hu/intim/20180523-pilat-gabor-egy-fedel-alatt-megis-kulon.htmlAz orvostudomány a fogamzásgátlással bizonyos értelemben legalább annyira törölte el akövetkezményeket, mint amennyire a technika eszeveszett fejlődése felborította a férj és afeleség hagyományos szerepköreit. IntimOrigoPilát Gábor: "Ne a tükörképedet keresd, hanem magadat!"http://www.life.hu/intim/20180503-pilat-gabor-az-egoval-elmevel-valo-azonosulasrol.htmlCseréld le az egó rajongását és imádatát az én valódi szeretetére. IntimOrigoPilát Gábor: Párválasztás férfiszemmelhttp://www.life.hu/intim/20180523-pilat-gabor-a-parvalasztasrol-ferfi-szemmel.htmlHét pontban... IntimOrigoPilát Gábor: "Így veszi kezdetét a társas magány"http://www.life.hu/intim/20180516-pilat-gabor-a-tarsas-magany-kezdeterol.htmlHa van bizalom, nincs szükség bizonyítékokra, ha pedig nincs bizalom, akkor abizonyítékokból sosem lesz elég. IntimOrigoPilát Gábor: "Túl nagy ár egy jó párkapcsolatért azzal fizetni, hogy nem lehetsz önmagad."http://www.life.hu/intim/20180516-pilat-gabor-a-parkapcsolatrol-es-onmagunkrol.htmlEgy ideig van az, hogy vágyakoztok. Aztán van az, hogy beszélgetésbe elegyedtek. Ezutánmég jobban vágyakoztok és elcsattan az első csók. Egy pár lettetek. IntimOrigoRégi idők szexszimbólumai: az 1990-es évek és Kate Mosshttp://www.life.hu/intim/20180507-regi-idok-szexszimbolumai-az-1990as-evek-es-kate-moss.htmlCikksorozatunkban régi korokba teszünk utazásokat, hogy a történelem kezdeteitől egészen a közelmúltig egy-egy ikonikus nőalak figuráján keresztül megvizsgáljuk: mi számított az adott időszakban szépségideálnak és kívánatosnak? A legújabb, egyben utolsó részben az 1990-es évek határokat feszegető divatvilágába látogatunk. IntimOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.