Lázár Vilmos verseny Nemzeti Vágta Geszti Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Idén szeptember 14. és 18. között még több programmal és versennyel várja a látogatókat a Nemzeti Vágta, melynek középpontjában továbbra is a történelmi hangulatú lovasverseny áll.

Új tulajdonosokkal, idén szeptemberben ismét elindul a Nemzeti Vágta. Az országimázs-fesztivál volt tulajdonosa, dr. Tamás István ünnepélyesen átadta Lázár Vilmosnak az elnöki pozíciót. "A lovak szeretetét, tiszteletét, értését a magyar ember a génjeiben hordozza. Óriási érdem, hogy 2011-ben öcsémmel, Lázár Zoltánnal és Mondok Józseffel, a Nemzeti Vágta társelnökeivel e kitűnő rendezvény élére állhattunk, s mostantól bővített tartalommal visszük tovább a szeptember 14-18. közötti jeles eseményt" - mondta Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség és a Nemzeti Vágta elnöke.

 Redlemon
Redlemon


Az idei Nemzeti Vágta sem maradhat jótékonysági sztárfutam nélkül, amely során most is profi hírességek szállnak nyeregbe, és vágtáznak az általuk kiválasztott alapítvány megsegítéséért. Tavaly Pintér Tibor ért át elsőként a célon, ám idén újra bizonyíthat. Hajas László és Kaszás Géza szintén részt vesz az idei eseményen, és lélekben már készülnek a megmérettetésre. A versenyszabályok változása értelmében a futamon a sztárok kizárólag magyar lovakkal állhatnak a rajthoz. "A Nemzeti Vágta egy olyan márka, amelynek sikerességét az garantálja, hogy hozzáértő szakemberek teszik hozzá tudásuk legjavát. Remélem, hogy néhány év múlva az egyik legnagyobb rendezvénysorozattá válik a Kárpát-medencében" - mondta a Vágta kreatív igazgatója, Geszti Péter.

A versenyre az indulók heteken, hónapokon át készülnek lovukkal, lovasukkal és azokkal a helyi jellegzetes tárgyakkal, étkekkel, hagyományokkal, amelyeket az Andrássy úton, a Vágta Korzón mutatnak be országnak-világnak. Az Országkonyhán pedig megkóstolhatjuk majd a vidék jellegzetes magyar ételeit, sőt finom borait is.

A Nemzeti Vágta számokban:

2008: 96 település, több tízezer látogató, 950 000 néző a képernyők előtt;

2009: 90 település, több mint 70 000 látogató, 1,2 millió néző a képernyők előtt; a Nemzeti Vágta első regionális előfutama Baján (Bácskai Vágta);

2010: 11 Elővágta, országszerte több mint 80 000 nézővel, közel 150 000 látogató a budapesti, amely számos lovassportág versenyállomása; őshonos magyar lófajták bemutatója

2011: 15 Elővágta az ország különböző pontjain. Országkonyha az eredeti magyar ízek kavalkádjával; a Széchenyi pálya gazdag lovas és szakmai programsorozata

-Vágta pálya a Hősök terén 6200 m2, (500 m hosszú), a versenytáv 2 és fél kör: 1250 m, a pályát összesen 1 km kordon veszi körül;

- 60 kamionnyi, összesen 10.000 m3 speciális, nedvességre keményedő granulátumot terítenek szét, amelyet három különböző fajta homokból, többféle geotextíliából és glicerinből állítanak össze;

- 8000 m2 ingyenesen látogatható terület, + összesen 11 fizetős lelátó, 2700 férőhellyel, 4 óriáskivetítő;

- 100 sátor az Andrássy úton, a települések és szponzorok bemutatkozásához;

- 2500 m2 istálló, 200 m3 forgács és 30.000 liter víz a lovak számára;

- a rendezvényen több száz ember dolgozik a lóápolótól, a kiállítókon, biztonsági szakembereken és vendéglátósokon át,a közterület-fenntartókig;

- az Elővágtákon összesen mintegy 200 zsoké és ló méri össze erejét;

- a budapesti Nemzeti Vágta versenyein és programjain közel 500 ló szerepel;

- az RTL Klub televízió 21 kameraállásból közvetíti a Nemzeti Vágtát, ez a legnagyobb köztéri sportközvetítés Magyarországon.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.