Zalatnay Sarolta rendőrség előállítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az énekesnő hamarosan gyanúsított lehet az ellene folyó nyomozásban.

Tipp! Káprázatos képek, festmények meztelen testeken! Nézd meg képgalériánkat!




rtlklub.sajtoklub.tv
rtlklub.sajtoklub.tv

Szerdán állítólag a reggeli órákban kellett volna megjelennie a hatóságnál Cininek, ám megint távol maradt az idézés ellenére. Így a rendőrség nem tud mást tenni, mint előállítani Zalatnayt - ez pedig azt jelenti, hogy őrizetbe veszik a lakásában, vagy bárhol, ahol megtalálják. Az énekesnő ellen egyébként gazdasági bűncselekmény miatt folyik a nyomozás egy magánszemély bejelentése nyomán, akitől a gyanú szerint több millió forintot csalt ki. "A művésznő elég nagy lábon él ahhoz képest, hogy hány embertől kért kölcsön. És most csak azokat számolom, akiktől a szabadulása után szerzett pénzt. Hatalmas luxusautóval jár, pazar körülmények között él, szép ruhákat, cipőket hord, magyarán megvan mindene, ami csak kell" - sorolta egy neve elhallgatását kérő hitelező a Blikknek. "Persze ha megkérdezik tőle, honnan van az autó, a ruhák vagy a többi, mindenre szinte ugyanaz a válasz: kölcsönbe kaptam, nem az enyém, ajándék, ingyen volt" - fakadt ki a pórul járt kölcsönadó.

Zalatnay Sarolta hasonló bűncselekmények miatt már börtönben is ült néhány évvel ezelőtt - akkor is magánszemélyektől kért pénzt kölcsön. Volt, akinek jó befektetést ajánlott, de az is előfordult, hogy csak saját magának kért pénzt, visszafizetni azonban nem tudta.

Tipp! Őrült kalapok az ascoti derbin! Nézd meg képgalériánkat!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.