VV5: Annamari ráhajtott Csabára

VV5 csók vita VV Annamária Való Világ szerelem VV Csaba
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Annamária elismerte, hogy vonzódik Csabához, de a szépfiú elutasította a lány közeledését. A fura lány meggondolta magát: mégsem szeretne már párbajra menni, de egyesek megfúrták a visszalépését.

Tipp! Meztelenül a villalakók! Kattints a galériáért! (18+)







Veronika szerelmi jósdát nyitott, és mindenféle emelt díjas telefon helyett ingyen osztogatta a tanácsait lakótársnőinek. Az első kuncsaft Kinga volt, aki Attilához való viszonyát elemezte, majd Alekosz exe azt jósolta, hogy a cselszövő bele fog habarodni az összeférhetetlen fiúba. Annamari is bevallotta Veronikának, hogy vonzódik Csabához. A furcsa lány maga is meglepődött őszinteségén, ugyanakkor fel is buzdult rajta, ezért a villa helyes pasijának is kiteregette a lapjait. Annuska egy gyenge dumával még csókot is megpróbált lopni Csabikától, de a fiú határozottan elutasította a közeledését, és még azt is leszögezte, hogy sosem csőrözne a Halállal. Veronika elmesélte Attilának, hogy mit mondott róla Kinga, majd neki is azt jósolta, hogy szerelem bontakozik ki közöttük.

Tipp! Exkluzív képek Janicsák Veca szuperkoncertjéről! Kattints a galériáért!



Annamari továbbra is abban a tudatban éli a mindennapjait, hogy Csaba bármikor meggondolhatja magát, és nyitni fog felé. Talán épp ezért, de a fura lány meggondolta magát, és mégsem szeretne párbajra menni, ezért nekiállt kampányolni azért, hogy mégse rá dobják a jelet a már korábban befűtött lakótársai. Attila és Péter nem fogadta el a fura lány visszalépését, mert szerintük egyszerűen csak megijedt a döntése súlyától. A két fiú megint taktikázni kezdett, ezért félrehívták Shadit, hogy meggyőzzék, tegye ő is Annuskára a jelet, mert titokban úgy gondolják, hogy a fura lánynak csak az arab fiú ellen lenne esélye. Shadi nagy sanszot látott arra, hogy Annamarira dobja majd a jelet a kiválasztáson.


Vera és Kinga mérkőzött meg a mai napon a villa háziasszonya versenyen. Attila megpróbálta rábírni Pétert, hogy nyolcnál rosszabb pontszámot ne adjon szerelme próbálkozására - természetesen a törpe ezt nem tartotta be, mindössze 1 pontot adott Kingáéknak. A két lány kitalálta, hogy a fiúk különböző játékok során jussanak hozzá az ételekhez. Shadinak nagyon rosszulesett, hogy emiatt a játék miatt csak ételmaradékokhoz juthatott hozzá, ezért alaposan felkapta a vizet, és sikeresen megmérgezte a fiúk vacsoráját. Attila élvezte, hogy az arab fiú szenved, ezért még odaszúrt párat, hogy hergelje ellenfelét.




Tipp! Ördög Nóra, ahogyan még sohasem láttad! Kattints a galériáért!






Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.