Mel Gibson sittre került, de köszöni, jól van

Mel Gibson az utóbbi időben nagyrészt a botrányai kapcsán szerepelt a hírekben: volt ott zsidózás, részegeskedés, házasságtörés, asszonyverés, minden, mi szem-szájnak ingere. Egy időben úgy tűnt, a sok skandalum akár végleg maga alá temetheti az amúgy is labilis személyiségű Gibsont és az ő karrierjét: színészként az utóbbi nyolc évben összesen három filmben játszott. Az ígéretesen felfelé ívelő rendezői pályája pedig (ami már fontosabbnak is tűnt számára, mint a színészkedés) 2006 óta megfeneklett - senki sem akart milliókat adni filmre egy bizonytalan jövőjű botrányhős számára.

Mel Gibson viszont köszöni szépen, jól van, összeszedte magát (mint már annyiszor az életében), és szépen építi újra, amit újjáépíthet. A hódkóros című filmben még az öniróniáját is megcsillogtatta, amikor eljátszott egy depresszióba zuhant, kisiklott életű középkorú férfit, és rendezői vonalon is több filmtervéről hallani - igaz, egyelőre ezek megvalósulása még várat magára.

No nem mintha a Börtönregény ne lenne épp eléggé személyes projektje Gibsonnak: ő írta a forgatókönyvet harmadmagával, az ő cége gyártja a filmet, azaz teljes kontrollt gyakorolhatott az alkotás felett, aminek a főszerepét is eljátszotta. Ezek után nem meglepő, hogy a film szinte egyszemélyes mozi, amiben minden a főhős körül forog, a főhőst pedig a saját képére formálta Mel: egy középkorú, sokat látott és tapasztalt fickó, bűnös lélek, akinek azonban jó a szíve és jót cselekszik, emellett pedig kőkemény arc és fanyar humorú vagány.

Ez a vagány fickó a történet kezdetén épp menekül egy zsák pénzzel, amit egy nagyhatalmú maffiózótól lovasított meg. A rendőrök a nyomában, ő pedig csak úgy tud meglógni, hogy a kocsijával áttöri a mexikói határon álló kerítést, így odaát tartóztatják le. A korrupt mexikói rendőrök persze lenyúlják a pénzt, a névtelen amerikai gringót pedig elsüllyesztik egy dutyiban, hogy ne legyen vele gond. Ez azonban nem válik be: hősünk gyorsan feltalálja magát a hihetetlenül korrupt, önálló kis városként működő mexikói börtönben is, és egyre feljebb jut az ottani társadalmi ranglétrán, miközben a pártfogásába vesz egy, a börtönfalon belül élő kis cigiző utcakölyköt és annak anyját. A rá leselkedő veszélyek pedig nemcsak a börtönben lesznek egyre nagyobbak, de annak a bizonyos pénznek a gazdája is idővel rátalál.

A Börtönregény legnagyobb erénye (a karizmatikus főhősön kívül) a közegábrázolás: olyan életszagúan, valóságosnak tűnően kapja el ezt az egészen hihetetlenül sokszínű, abszurd, mocskos és veszélyes, saját szabályokkal rendelkező börtönt, hogy tényleg úgy érezzük: megismertünk a világból egy új szeletet. Mel Gibsonnak mindig is erőssége volt ez a típusú hitelesség, nem elégedett meg sosem a hollywoodi leegyszerűsítésekkel - jellemző, hogy az Apocalyptóban például végig olyan nyelven beszélnek, amit a közönségből senki sem érthetett, és itt is nagyrészt spanyolul folyik a duma, egy átlag amerikai filmben a második mondatnál angolra váltanának.

A film első kétharmada a börtönben játszódik, utána viszont néhány meredek és kissé elnagyolt fordulattal a hősünk más utakat is bejár, miközben párhuzamosan szoríthatunk a börtönben maradt szereplőkért is. Itt bicsaklik csak meg az, ami korábban kiválóan, egységbe forrva működött: a simlis, humoros akciófilm és a megrázó börtöndráma már nem képes egyszerre szuperálni, akkor főleg nem, ha külön látjuk őket. A végére persze összeérnek a szálak, és a finálé sem mondható vészesen elhibázottnak, de a Börtönregény első fejezetei azért ennél jóval többet ígértek.