Mamipornó millióknak - A szex ötven árnyalata

Minden idők leggyorsabban fogyó könyve

A szerző, E L James nem is álmodott arról, hogy regénysorozatával ilyen őrületet vált ki világszerte, és saját bevallása szerint valóságos sokként élte meg a sikert. Eredetileg ugyanis a Twilight erotikus verzióját szerette volna megírni jórészt saját szórakoztatására. A mű azonban olyan jól sikerült, hogy pillanatok alatt kinőtt a fan-fiction kategóriából, és amikor április elején a piacra került, az olvasók egyetlen nap alatt elkapkodták, és újranyomásra volt szükség.

Április óta több mint negyven nyelvre fordították le, és több mint tízmillió példányt adtak el belőle. A trilógia nemcsak a könyvpiacot pezsdítette fel, hanem pillanatok alatt kulturális jelenséggé vált: fellendült a szexuális segédeszközöket kínáló üzletek forgalma, slágercikké vált az ezüstszürke nyakkendő - mely a könyv egy igazán pikáns jelenetében vált főszereplővé -, és a barkácsboltokban is látványosan több női vásárló fordul meg, hogy a kikötözős jelenetekben használt vékony köteleket beszerezze. Ahogy igaz az is, hogy az olvasóközönsége után mamipornónak becézett trilógiával pillanatnyilag bármit el lehet adni. Ezek után nem csoda, hogy máris a megfilmesítésről tárgyalnak, így várhatóan a filmpiacra is hamarosan betör az Ötven árnyalat.

Jogos a kritikusi fanyalgás

Felfoghatatlan tehát a sorozat sikere, és ha ehhez hozzávesszük, hogy a kritikusok fanyalgása teljesen jogos, hiszen rosszul megírt, irodalmi szempontból gyenge regényekről van szó, még érthetetlenebbé válik a könyvek körüli hisztéria. Az alapkoncepció egyébként nem rossz, hiszen Bella és Edward történetének felnőtt verziója egy szado-mazo elemekkel és szenvedélyes szexszel bőven megfűszerezett szerelmi történet, melyet a női főszereplő, Ana nézőpontjából ismerünk meg. A 21 éves lány irodalmat hallgat az egyetemen, és néhány héttel a diploma előtt egy véletlennek köszönhetően megismerkedik Christiannel, az üzletemberrel, aki 27 éves korára egy sikeres cég és súlyos milliók tulajdonosa, nem mellesleg rendkívül jóképű. Fokozza a helyzetet, hogy Ana még szűz, Christian pedig a BDSM, vagyis a szado-mazo elemeken alapuló szex feltétlen híve. Az első körben nehezen összeegyeztethető paraméterek ellenére viszonyuk lesz, egymásba szeretnek, és mindeközben számos bujaságot élnek át együtt, amiknek egyetlen apó részletét sem hallgatja el az írónő. Ana közben vívódik, próbálja megérteni egészen szélsőséges érzéseit, és persze barátkozik saját szexualitásával.

Az alaptörténetben tehát van potenciál, a kivitelezés azonban eléggé szürkére sikeredett, hiszen nem sikerült túllendülni a Courths-Mahler által megteremtett, majd a Zs-kategóriás romantikus lektűr írók által végképp kiüresített paneleken. Idegesítően sokat olvashatunk Ana rakoncátlan fürtjeiről, Christian vékony ujjairól, szürke szemeiről és erekciója minőségéről, ráadásul mindezt úgy, hogy még a legjámborabb olvasóban is felmerül, hogy ezek a részek CtrlC+CtrlV-vel íródtak. Legalább ennyire bosszantóak az angol holy shit magyarítása révén született "szent szar" és "szentséges basszantyú" kifejezések, melyek oldalanként ismétlődnek, idegesítő nyelvi monotóniát adva Ana belső monológjainak. Ahogy feltétlenül szólni kell Ana tudatalattijáról és belső istennőjéről, melyek szintén oldalanként felbukkannak. Előbbi rendszerint a józan realitás szellemében nyilvánul meg és kísértetiesen hasonlít a freudi értelemben vett egóhoz, utóbbi pedig tapsikol és táncot lejt a szintén freudi örömelv jegyében, ha Anának sikerül valami különösen izgalmas szextettet végrehajtania. Értjük, hogy valahogy ki kell fejezni a belső vívódást, de ennél kifinomultabb és kevésbé didaktikus módszereket is kitermelt már az irodalomtörténet.

Nehezen tolerálható az Egy tiszta nő túlontúl gyakori említése is. Thomas Hardy regénye az angol irodalom egyik csúcsteljesítménye, így a tematikus hasonlóság ellenére sem szerencsés ide pozicionálnia magát a szerzőnek, hiszen csak rosszul jöhet ki az összehasonlításból. Másrészt az alaptörténet hasonlóságára kevésbé direkt, intertextuális eszközökkel is felhívhatta volna a figyelmet, ami sokat javított volna a szöveg minőségén. Eléggé kézenfekvő lett volna De Sade Justine-jét is belekeverni a történetbe, mint a szado-mazo klasszikusát, ez azonban nem történt meg. Igazat kell adni a Die Zeit kritikusának, aki szerint az egyetlen szado-mazo élményt az jelenti, hogy végigolvassuk ezt a hatszáz, rosszul megírt és halálosan unalmas oldalt.

Szexuálisan tényleg felszabadít?

Viszonylag könnyű belátni, hogy miért gyenge irodalmi mű a mamipornó, az azonban sokkal nehezebb kérdés, hogy miért válhatott belőle minden idők leggyorsabban fogyó könyve, és miért van ilyen elementáris hatással a nőkre. Sok olvasó arról vallott, hogy szexuálisan felszabadították a regények, és mindezt alátámasztani látszik az is, hogy a szexshopok valóban jóval többet adtak el a történetben szereplő szexuális játékszerekből a trilógia megjelenése óta. Tudjuk, a szex mindig, minden formában piacképes, ezzel azonban nem magyarázható a példátlan siker: az Ötven árnyalat valami olyat mond a szexről, amire korábban nem volt példa, és ami nagyon mélyen megérinti a női olvasókat.

Alászállni a pokolba

A történet - ahogy ihletője, a Twilight is - olyan ősi, mélyről jövő történetet fogalmaz újra, ami már a mítoszokban is jelen van, és időről időre felbukkan az irodalomban: a veszélyes, sötét oldal csábítása, ami egyszerre félelmetes és izgató, szemben a tiszta, elfogadott úttal. Ana engedett a csábításnak, sőt felfedezte, hogy ez az oldal benne is jelen van, igaz, nem olyan mértékben, mint Christianban. A történetszövés azonban eltér az évezredek alatt megszokottól, hiszen nem adja el a lelkét, nem erkölcsi dimenziók mentén ítéltetik meg, nem lesz a sorsa bukás és stigmatizáció, mindössze annyi történik, hogy egy alternatív életstílust választ. Igaz, közben mélyen alászáll a saját, belső poklába, de ez nem jelent örök kárhozatot, pusztán egy döntést, amin bármikor változtathat. Ez már önmagában is katartikus, amit jól szemléltet a Twilight hasonlóan példátlan sikere, melyben Bella ugyanezt az utat járja be. Az Ötven árnyalat azonban több csavart is tartalmaz, és minden bizonnyal ezért tudta lekörözni ihletőjét. Egyrészt Ana nem hódol be egyértelműen a Christian által képviselt sötét oldalnak: élvezi ugyan a kemény szexet, de mindvégig többet akar, abban reménykedik, hogy meg tudja menteni a férfit saját démonjaitól, és normális, egyenrangú kapcsolat lesz köztük. Ez az elképzelés nem is tűnik olyan irreálisnak, hiszen Christian kifejezetten élvezi a vaníliaszexet, ami az ő fogalmai szerint a szado-mazo elemeket nélkülöző együttlétet jelenti. Ezenkívül olyan engedményeket tesz a lány kedvéért, amikre saját bevallása szerint soha nem volt még példa, és közben nem tűnik úgy, hogy komoly belső feszültséget élne át az intimitás megélése és a tettlegesség elmaradása miatt. Közösen fejlődnek tehát, kölcsönösen formálják egymást, és ez a szál az érzékletes szexjelenetekkel együtt olyan feszültséget ad a történetnek, hogy az olvasó hajlamos elsiklani a szentséges basszantyúk és a tapsikoló belső istennők felett, és már csak arra kíváncsi, hogy végül ki kit csábít el.

Előítéletek lerombolása - másképp

A másik csavar, ami ennél lényegesen fajsúlyosabb, a szexualitás, egészen pontosan az, hogy ezt az ősi és erőteljes témát a szexualitás területére adaptálta a szerző. Ezzel magyarázható ugyanis a történet felszabadító ereje. A modern szexuálpszichológia nem győzi hangsúlyozni, hogy a szexről nem gondolkodhatunk többé a normális-perverz kettősség mentén, erkölcsi alapon pedig végképp nem. Az emberi szexualitás ugyanis rendkívül színes és gazdag, minden normálisnak számít, ami a résztvevők örömét szolgálja, és nem sértenek vele törvényt. Ennek ellenére a köztudatban még mindig élénken élnek a régi beidegződések, különösen a középkorú és idősebb korosztály körében - nem véletlen, hogy az Ötven árnyalat ebben a korosztályban tarolt igazán, aminek köszönhetően elnyerte a mamipornó gúnynevet. A trilógia épp ezekkel a beidegződésekkel számol le, mégpedig úgy, hogy történetet és karaktereket helyez egy olyan bizarr címke mögé, mint a BDSM, és ez az előítéletek lerombolásának leghatékonyabb eszköze: élővé és elfogadhatóvá válik, nem lehet többé elintézni annyival, hogy közönséges perverz, aki ilyet csinál. Feloldja a normális-perverz kettősséget, ebben a kontextusban nem fekete vagy fehér a szex, hanem szürke, abból is rögtön ötven árnyalat. Úgy tűnik, ez olyan gátlásokat szabadít fel az olvasók erre fogékony rétegében, hogy elrohannak gésagolyót, korbácsot és kötelet vásárolni, és kipróbálnak olyan dolgokat, amikről egész életükben úgy gondolták, hogy nem szabad.