Soha ne lopd el egy gengszter kutyáját!

Martin McDonagh a kortárs mozi egyik legizgalmasabb alkotója: ez az ír-angol fickó drámaíróként futott be Londonban (és szerte a világon, nálunk is játszották-játsszák számos darabját), majd utána lett filmrendező. A filmjeit persze nemcsak rendezi, de ő írja a forgatókönyvüket is, és ahogyan a színművei filmszerűek (maga sem tagadja Tarantino, Lynch vagy Scorsese hatását a drámáiban), úgy a filmjei pedig erősen merítenek a színházi tapasztalatokból: színész- és szövegközpontúak. Konkrétan tele vannak jobbnál jobb párbeszédekkel, jobbnál jobb színészek előadásában.

Így volt ez már a Six Shooter című rövidfilmjében (amelyért Oscar-díjat nyert), és így volt a debütáló mozifilmjében, a nevét egycsapásra a filmvilágban is ismertté tevő kultmoziban, a (rendkívül elbaltázott magyar címmel rendelkező) Erőszakikban is. És így van a második mozifilmjében is, amelyet az Erőszakik sikere után különösen nagy várakozás előzött meg, azt követően meg pláne, hogy nyilvánosságra került a vagány cím (A hét pszichopata - a béna si-cu kutyanév ezúttal is csak a magyar forgalmazásban került hozzá), valamint a benne szereplő sztárszínészek (Colin Farrell, Christopher Walken, Tom Waits, Woody Harrelson, Sam Rockwell) sora.

A sztori pedig nem kevésbé őrült, mint a belga kisvárosba vakációzni utazó két bérgyilkos története az Erőszakikban - de hát egy ilyen címmel rendelkező filmtől el is várjuk, hogy őrült legyen. A főhős ezúttal egy filmes, egy forgatókönyvíró, természetesen alkotói válságban, és jó néhány vonásában emlékeztetve Martin McDonagh-re. Annál is inkább emlékeztet rá, mert ő is egy olyan forgatókönyvön dolgozik, aminek a címe 'A hét pszichopata' - miként McDonagh is dolgozott azon a filmen, amit épp nézünk. És a filmen belüli és kívüli valóság, valamint a filmen belüli és kívüli képzelet nem ezen egyetlen módon keveredik csak össze, sőt a későbbiekben néhol alapos agymunkát igénylő gombolyagokba kuszálódik.

A forgatókönyvíró által a leendő filmjébe kitalált történetek ugyanis az életében is visszaköszönni látszanak, miközben a "valóság" is mozgalmasan alakul a számára: egy idióta színészhaverja révén belekeveredik egy kutyalopási ügybe, aminek a végén menekülni kénytelenek a feldühödött gazdi, egy (mondanunk sem kell: pszichopata) gengszter elől. Amikor pedig immár a saját élete filmjének írása a tét, akkor is rá kell jönnie: mások is bele akarnak szólni a sztoriba, ráadásul furcsa műfaji szabályok szerint.

Mindez talán meglehetősen intellektuálisan hangzik, és egy szinten az is, de csak pont annyira, hogy a film nem nézi nyálcsorgató tökfejeknek a nézőket, és feltételez a részükről némi (élvezetes) agymunkát. Egy másik szinten viszont maga is baromira élvezi a fegyverpárbajokat, a lazábbnál lazább beszólásokat, a leszámolásokat és a lökött figurákat. No és a humort: A hét pszichopata eszementen szórakoztató száguldásának, kacskaringóinak, még a szándékosan, fricskából "eseménytelen" részeinek is folyamatos útitársa a sziporkázó humor, a fekete fajtából.