Önfeledt mókázás és finálé-láz az X-Faktorban

mentor Szily Nóra Danics Dóra próba Krasznai Tünde X-Faktor 2013 lélekmentor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Krasznai Tündét Danics Dóra követte pénteken délután az X-Faktor színpadán. A kezdetektől győzelemesélyesként emlegetett énekesnő a próbán is teljesen bedobta magát. Kövesd a Life.hu-t folyamatosan a nagy X-Faktor hétvégén!

Danics Dóráról elképzelhetetlen, hogy az élő show-ban való szereplése előtt ne tudja a dalai szövegét, így most is tökéletes. Ő talán az X-Faktor legtudatosabb versenyzője, és ma már hálás azért, amit tavaly kudarcként élt meg, hogy a Mentorok Házából kellett hazamennie.

Persze, ahogy minden versenyzőnél, az ő produkciójában is talál apró korrigálni valót mentora és énektanárnője, ezért többször is elpróbálják a dalt és az élő show-ig ki tudja még hányszor, hiszen most már semmit nem lehet a véletlenre bízni. A versenyzők az egyéni és duettdalok után sem mennek vissza a szállásukra, helyette a 12 döntős közös produkcióját gyakorolják.

Még több ellesett X-faktoros pillanatért kattints ide! Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu


Az énekesek minden pillanatot megragadnak, hogy egy kicsit pihenjenek vagy bohóckodjanak, ki-ki vérmérséklete szerint. Van, aki a LED-fal előtti lépcsőn dobta hanyatt magát, más a cipőjét vetette le, és volt, aki akrobatikus gyakorlatokkal szórakoztatta a többieket. Régen volt már az ebédszünet is, Krasznai Tünde például arra panaszkodott, hogy nagyon éhes. Neki a délután befutó Szily Nóra lélekmentor szaladt el szendvicsért. Nórára egyébként ezekben a napokban nagyobb szükség van, mint valaha – a vele készült interjúnkat szombaton olvashatjátok -, hiszen a még versenyben lévő énekesek, ahogy Szikora Róbert fogalmazott „finálé-lázban" égnek, így van mit kibeszélniük magukból.

További ellesett X-faktoros képekhez kattints a fotóra! Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.