Danics Dóra visszatér az X-Faktor színpadára
![](https://cdn.life.hu/2023/12/Z_9PU-RACyzk8TbrbcOEtINtToRyk2xMrlhjZEyigig/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzNjliNDEzOTgzYjQwZjRiNjU1Mzc1YjA4OTgzYzIx.jpg)
Néhány napja még csak ennyit lehetett tudni:
Most már biztos, Danics Dórának szombaton a különleges produkcióban a félelmét is le kell győznie, mert egy emelő segítségével a stúdió színpada fölé emelkedik majd.
"Amikor a próba előtt besétáltam a stúdióba, ugyanaz a gyomorremegés fogott el, mint amikor a saját élő show-inkra érkeztem meg" – mesélte lelkesen Dóri. "Ráadásul visszatérni arra a színpadra ahol minden kezdődött, hihetetlen érzés. Beszélgettem az új versenyzőkkel, és mindenkinek azt tanácsoltam, hogy önmaga legyen, és élvezzen minden itt töltött percet, mert ez a legfontosabb" – lelkendezett az énekesnő, akinek a tériszonyával is meg kell küzdenie, hiszen egy látványos trükk is helyet kap előadásában.
„Ez a probléma már a Jelenidő klipforgatásánál is jelentkezett, de megoldottuk ott is. Nem mondom, hogy nem remeg a lábam most a produkció közben, de szerencsére a próba alatt megbizonyosodtam róla, hogy nem lesz baj. A magassarkú cipő plusszban az emelvényen pedig még jobban emeli majd a félelem szintemet"- mosolygott a 2013-as X-Faktor győztese.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.