Itt Az éhezők viadala első rossz filmje - filmkritika

Az első rész kimondottan kellemes meglepetés volt: egy izgalmas és jó film, ami ki tudott tűnni a szokásos kamasz-disztópiák közül az átlagnál mélyebb és összetettebb mondanivalójával, az akkoriban felfedezett ragyogó tehetségű Jennifer Lawrence-szel, no meg a szokatlanul életszerű és magával ragadó akciójeleneteivel. A második rész sem volt csalódás: továbbvitte a sikerrecept használatát, talán csak a filmnyelvi stílusa lett eggyel konzervatívabb a rendezőváltás miatt. Katniss története pedig ott ért véget a második film fináléjában, hogy az elnyomó államhatalom akaratából megrendezett új, a korábbi győztesek számára tartott Éhezők Viadala miatt vissza kellett térnie az Arénába - hogy elhallgattassák, hisz szimbóluma lett a lázadásnak és egy új népakaratnak, mely kitört a korábbi, manipulált közrend és közvélemény keretei közül. A viadal végén Katnisst kiszabadították (Peetát viszont otthagyták) az ellenállók - és kiderült, hogy vannak ellenállók: a tizenkét körzeten kívül létezik egy tizenharmadik is, akik próbálnak egy mindenki számára élhető államot teremteni a hatalom megdöntésével.

A harmadik rész tehát arról szólna, hogy Katniss csatlakozik az ellenálláshoz, élére áll a forradalomnak, és jön a nagy összecsapás a Birodalom és a lázadók között. Az éhezők viadala nagysikerű regényváltozatának harmadik része erről is szól - csak épp az már az utolsó könyv. A filmadaptáció elkészítésekor viszont elkövették azt a trükköt, ami újabban egyre gyakoribb akkor, ha nem akarják levágni ideje kiteltekor az aranytojást tojó tyúkot: az utolsó regényt kettészedték, és két külön filmben vitték vászonra, hogy eggyel több Éhezők viadala-mozifilmnyi bevételt lehessen aztán majd belapátolni. Ez a módszer viszonylag jól működött a Harry Potter-szériánál és az Alkonyatnál is, sőt a Hobbit esetében egyenesen egyetlen, vékonyka kötetnyi történetet duzzasztottak filmtrilógiává - a különbség csak az, hogy ezekben a folytatásokban figyeltek arra, hogy a forgatókönyvek bővítésével, az események variálásával és súlyozásával, esetleg plusz szálak beillesztésével olyan filmek jöjjenek létre a "félregényekből", amelyeknek önmagukban is van elejük, közepük és végük, vannak fordulataik és dramaturgiai csúcspontjaik, azaz egyszerűen önálló filmként is élvezhetőek.

Itt viszont nem ez történt: Az éhezők viadala filmszéria harmadik, azaz utolsó előtti része nem más, mint egy elnyújtott bevezető azokhoz az eseményekhez, amelyeket minden néző várna. Nincs eleje, közepe és vége, csupán egy bő kétórányi eleje - ez pedig eléggé sok idő az életünkből ilyesmire. Az igazi akciók, fordulópontok, egyáltalán: az események érdembeli előrehaladásának hiányát sok-sok lelkizéssel próbálják kitölteni az alkotók, ez pedig a végére már szinte röhejessé válik, amikor ötödször szenvednek ugyanazon a problémán a szereplők. Jennifer Lawrence persze most is ragyog Katniss szerepében és Philip Seymour Hoffmant is nagy élmény még utolsó előtti alkalommal filmvásznon látni, ráadásul az ő karakteréhez kapcsolódó propaganda-hadviselés működése még azon kevés tartalom egyike, ami új és érdekes ebben a részben. De ez kevés, ha a végére úgy állunk fel, hogy becsapva érezzük magunkat: két órán át húzták az agyunkat egy felvezetővel, hogy aztán a végén kiírják, hogy a lényeget egy év múlva láthatjuk.

Íme a film előzetese (akciódúsabb, mint maga a film):