Hujber Feri elmondta véleményét a Kincsem című filmről

Hujber Ferenc Kincsem Facebook
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hujber Feri a Facebookon osztotta meg véleményét a Kincsem című filmről. Az elejét még értjük.

Két hete mindenki arról beszélt, hogy Hujber Feri mekkorát "alakított" a Mokkában. Senki sem tudta azonban eldönteni, hogy amit láttunk, az egy elképesztő színészi előadás volt-e, vagy Hujber valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt állt, amikor a műsorvezetőkkel beszélgetett. Az elmúlt napok csendje után Feri most a Facebookon szólt a nagyérdeműhöz: elmondta véleményét a Kincsem című magyar szuperprodukcióról.

A poszt eleje még teljesen világos:
"KINCSEM
a jelenkor legnagyobb
MAGYAR
filmje"

Aztán kezdődik a zavaros rész, a piros és a fekete szívecske együttállása, egy lájk, egy ló, aztán a nagybetűs ÉN szó és a magyar zászló. Mindezek után pedig egy "no comment" és egy koktélospohár következik.

A poszthoz érkeztek kommentek szép számmal, a legtöbb hozzászóló a mokkás alakítást fűzi össze a Kincsemmel, és Hujberrel együtt nagyon jól szórakoznak.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.