Négy év után került elő egy koronatanú, aki végignézte a tragikus várpalotai hintabalesetet

Forrás: AFP -
hintabaleset baleset Várpalota koronatanú
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Négy éve történt a szörnyű tragédia Várpalotán, ahol a Várpalotai Napok rendezvényen meghibásodott egy óriási kalapácshinta, amelyből több ember kizuhant, közülük Máthé Krisztofer volt a legsúlyosabb sérült, aki 15 métert zuhanva fejjel az útpadkának csapódott. A maradandó fogyatékosságot szenvedő fiú testvére nemrég rátalált egy fontos tanúra, aki előre billenthetné a hosszú ideje húzódó ügyet.

A Várpalotai Napokon esett ki négy évvel ezelőtt az akkor 18 éves Krisztofer a kalapácshintából. Az orvosok nem hitték, hogy a fiú túléli a balesetet, de mára már beszélni is tud a maradandó fogyatékosságot szenvedett fiú, akire azóta már túl van egy nagy szerelmen is.

"Eddig még azt sem tudták eldönteni, hogy magától nyitódott fel a védőrács, vagy esetleg Krisztofer nyúlt hozzá. Most azonban a lányom egyik ismerőséről kiderült, hogy közvetlen közelről nézte végig a tragédiát. Ő is ott állt a sorban a párjával" - mondta a Blikknek Máthé Dia, aki kérvényezni fogja, hogy a tanút hallgassák meg a bíróságon is.

A kép illusztráció Forrás: AFP

A családnak a kalapácshinta üzemeltetőjével sem felhőtlen már a viszonya.

"A kártérítési per elkerülése érdekében próbáltunk vele megegyezni egy összegben, de a vádlott ezt nem fogadta el. A büntetőeljárás után így polgári pert fogunk indítani ellene, amiben a most felajánlott pénz többszörösét követeljük" - magyarázta a fiú édesanyja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.