Hatalmas tragédia érte a magyar focistát: karrierje is veszélybe került

Fotó: Csudai Sándor - Origo -
édesanya Baráth Péter magyar focista gyász focista elhunyt édesanya tragédia sport
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A játékán is meglátszott, milyen hatalmas tragédiával kellett megküzdenie a fiatal magyar tehetségnek. A mindössze húszéves focista tavaly elveszítette azt az embert, aki mindennél fontosabb volt számára.

Baráth Péter az egyik legígéretesebb hazai tehetség, aki már most számtalan lehetőség közül válogathat. A fiatal focista viszont nem tudott a karrierjével foglalkozni, ugyanis tavaly meghalt az édesanyja és a lelki traumával - érthető módon - nagyon nehezen birkózott meg. A foci kis időre háttérbe is szorult, ezt pedig nemcsak csapattársai, hanem a nézők is észrevették a játékán.

A húszéves focista lehet, hogy pályára lép a magyar válogatott következő mérkőzésein Fotó: Csudai Sándor - Origo

– idézi a Blikk Baráth Péter szavait. Edzője és csapata, a debreceni klub is mindent megtett azért, hogy ez az időszak könnyű legyen a fiatal tehetség számára. A figyelem, szeretet és a sport is kellett ahhoz, hogy Péter talpra tudjon állni. A középpályást ráadásul nemrég meghívták a magyar válogatottba is, így akár már csütörtökön pályára léphet Szerbia ellen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.