Kiengedhetik a börtönből a férfit, aki halálra késelte Deutsch Tamás apósát

Forrás: Shutterstock -
gyilkosság elmeorvosi vizsgálat Lazsányi László Deutsch Tamás Lazsányi Erika háziőrizet
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Majdnem egy éve, hogy Óbudán brutális kegyetlenséggel albérlője megölte Lazsányi Lászlót, a Csepel egykori focistáját, a Fidesz politikusának apósát. A gyilkossággal vádolt férfit nemrég elmeorvosi vizsgálatnak vetették alá, és háziőrizetben várhatja az ítéletet.

Lazsányi Lászlót két nappal a 67. születésnapja előtt késelték halálra a Nánási úti apartmanházban. A rendőrség információi szerint szóváltást követően történt a tragédia. Az egyik szobát bérlő 57 éves informatikus egy éve érkezett az épületbe, és bár eleinte nem volt vele semmilyen probléma, nem tudta fizetni a bérleti díjat. Az ajtón zárat is cseréltek, de ő mindig feltörte és visszatért a szobába.

"Péntek délután is úgy tért vissza, hogy a szobája ajtaján már új zár volt. Ekkor elővette a nála lévő vadászkést, és azzal feszítette fel a zárat. Erről értesülve ment fel a Dunára néző apartmanba László, és kérte számon a történteket. A vita veszekedésig fajult, ekkor a korábbi bérlő a behatoláshoz használt vadászkéssel megszúrta az ingatlan tulajdonosát" – nyilatkozta tavaly decemberben a Blikknek egy neve elhallgatását kérő illető.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Az ügyről az elmúlt hónapokban alig lehetett olvasni, ám most fordulóponthoz érkezett az eljárás. A gyilkossággal vádolt B. Istvánt ugyanis az elmeorvos beszámíthatónak nyilvánította. Ez azt jelenti, hogy a férfi cselekvőképes, a gyilkosság elkövetésekor teljes mértékben beszámítható volt, és fel tudta mérni tettének a súlyát – olvasható az RTL.hu oldalán.

B. Istvánt hamarosan kiengedhetik a börtönből és háziőrizetbe kerülhet, a számára kijelölt lakhelyet azonban nem hagyhatja el. A férfi beismerő vallomást tett, de később úgy módosította, hogy önvédelemből cselekedett. Ha bűnösnek találják, akkor 10-15 évig tartó börtönbüntetést, vagy életfogytiglant is kaphat.

A döntésnél figyelembe veszik, hogy büntetlen előéletű. Az ügyészség benyújtotta a fellebbezést, annak érdekében, hogy hosszabbítsák meg a letartóztatást. A portál szerint a végső döntés a napokban várható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.