Katonák törtek be az exminiszterelnök házába, hogy számon kérjék a tetteit

1918. október 31-én, az őszirózsás forradalom zűrzavaros időszakában a Hermina úti Róheim-villához két teherautó érkezett meg sötétedés után. A kocsikról katonák szálltak le, akik a kerítésen átmászva behatoltak a villába, Tisza István gróf, korábbi miniszterelnök lakhelyére. Az épület körül már régóta gyanús mozgásokra lettek figyelmesek a környékbeliek, és Tisza István biztonságát kirendelt csendőrök is őrizték – akik azonban épp a délutáni órákban hagyták el az őrhelyüket, miután nem érkezett meg a váltásuk.

A szobákba berontó katonák szóváltásba keveredtek Tisza Istvánnal, őt vádolva a világháború szenvedéseiért. A gróf komornyikja ilyen mondatok elhangzásáról vallott később: „Most leszámolunk! Te vagy az oka ennek a rettenetes háborúnak, öt gyerekem rongyos és éhezik, a feleségem pedig kurva lett!" A támadók végül több lövést eresztettek Tisza István testébe. A háztulajdonos fia időközben segítségért sietett, de mire visszaért, a grófot már vértócsában találta, és a Bethesda Kórházból érkező ügyeletes orvos csak a halál beálltát állapíthatta meg.

Tisza István igazi arisztokrata politikusi dinasztiából származott: már az apja, Tisza Kálmán is hosszú éveken át töltötte be Magyarország miniszterelnöki posztját a kiegyezés után. Maga Tisza István a XX. század eleji politikai élet igazi „erős emberének" számított, nemcsak miniszterelnökként 1903 és 1905, valamint 1913 és 1917 között, de a legerősebb hazai párt fejeként és a legbefolyásosabb hatalmi szereplőjeként. A személye egyfajta szimbóluma volt a régi, úri világnak, hiszen ellenezte az általános választójogot (ekkoriban a lakosság kevesebb, mint 10 százaléka szavazhatott!), vagy a nők egyenjogúságát – állandóan hadakoztak is vele az ekkoriban hatalmi eszközökkel is visszaszorított ellenzékiek, vagy olyan publicisták, mint például Ady Endre.

Az első világégés folyamán pedig Tisza István a háború jelképévé is vált – noha annak kitörésekor egyedül ő ellenezte a hadüzenetet a Monarchia minisztertanácsában, és a korabeli államszervezetben a külpolitikai döntések amúgy is a császári udvarhoz tartoztak. Azonban Tisza később elfogadta a hadüzenet szükségességét, és nyilvánosan ettől kezdve teljes mellszélességgel támogatta a háborút. Az évek múlásával, a hadisikerek elmaradása, a rengeteg halott, a sebesültek hazatérése, az általános elszegényedés miatt pedig ellene fordult a közhangulat. Ezen az 1917-es lemondása sem tudott már segíteni, és a halálát okozó merénylet sem az első volt ellene: korábban már három alkalommal próbálták meggyilkolni.

A merényletet elkövető katonák személyazonossága sosem derült ki, és azóta is találgatásokra, különféle elméletekre ad okot. Az őszirózsás forradalom révén hatalomra kerülő Károlyi-kormány vizsgálatot indított az ügyben, de semmire sem jutottak, majd a Tanácsköztársaság proletárdiktatúrája idején a nyomozati anyagok is megsemmisültek. A korabeli közvélemény nem hullajtott sok könnyet Tiszáért, a kocsmákban sok katona dicsekedett azzal, hogy ő lőtte le a grófot, de a koporsóját szállító vonatot is megtámadták.

Az azóta eltelt bő száz év alatt számos történészi munka foglalkozott Tisza Istvánnal és munkásságával: csak a közelmúltban is két jelentős kötet jelent meg róla ifj. Bertényi Iván és Tőkéczki László tollából. Halálának körülményeiről Pölöskei Ferenc A rejtélyes Tisza-gyilkosság, Csere Péter Gróf Tisza István meggyilkolása címmel írt könyvet; utóbbiból ismeretterjesztő film is készült Herminamező árnyai címmel.